Ezt a modellt (pontosabban az alapmodellt) egy hallgatóm készítette pár éve. Akkor nyomtattunk neki belőle, illetve egy bemutató darabot még akkor. Tavaly Tamásnak az IK logójával ellátott Pearl gold színűt és most Ildikó kolléganőm következett.
Feltűnhet, hogy a hátoldalát egy cuki cica díszíti. A modell egyedisége abban rejlik, hogy a hátoldalon lévő minta cserélhető. Most ez a kép került mintává alakításra és valamikor egy nem tervezett tükrözésre:
A végén dilemmáztunk, hogy az egész egy színből legyen-e. Végül a napkockák bézs színűek lettek:
A számomra kedves ötletek, alkotások, tevékenységek gyűjteménye, időnként egy kis nosztalgiával, visszaemlékezéssel.
2020. június 20., szombat
2020. június 19., péntek
Mogyoróska kincse
Bogi a pünkösdi hétvégét Mogyoróskán töltötte, ahonnan kipihenten és egy nagy szatyor kakukkfűvel tért haza. Este levagdostuk a gyökereket, majd egy terítőn hagytuk megszáradni. Közben használtunk belőle a kétszer is, de jobbnak láttam, ha az aroma megőrzése érdekében üvegekbe rejtem. Így a leveleket és a virágokat a szárról leszedegettem, és két üveget töltöttem meg vele.
A szárakat megkapta Kormos, aki nagy boldogsággal elropogtatta a szénázás közben.
A szárakat megkapta Kormos, aki nagy boldogsággal elropogtatta a szénázás közben.
2020. június 18., csütörtök
Mentás vs bazsalikomos eperdzsem
Az első fűszerezett eperdzsemmel tavaly próbálkoztunk, miután valahol már kóstoltunk ilyeneket. A mentás nagyon hamar elfogyott, a bazsalikomos lassabban, köszönhetően annak, hogy nem emlékeztünk arra, hogy mi is lehet az E+B felirat jelentése. 😉 Akkor nagyon óvatosan bántunk a fűszerekkel, idén bátrabbak voltunk. A mentás két körben, a bazsalikomos csak egy kisebb adagban készült.
Sajnos a képek nem adják vissza a dzsem gyönyörű színét, amely sajnos nagyon múlandó. Bár, amilyen tempóban fogy a mentás, nem lesz ideje kifakulni. 😀
Sajnos a képek nem adják vissza a dzsem gyönyörű színét, amely sajnos nagyon múlandó. Bár, amilyen tempóban fogy a mentás, nem lesz ideje kifakulni. 😀
2020. június 16., kedd
Áfonyás vs rebarbarás
A joghurtos kevert süti receptje régi családi kincs. Ha csak fele mennyiséget keverek (1 pohár joghurt, 2 tojás, fél pohár cukor, 2 pohár liszt, fél csomag sütőpor, fél pohár olaj), akkor éppen 12 muffin jön ki ebből a mennyiségből.
A friss gyümölcsök idején megért egy próbát, hogy friss áfonyaszemekkel vagy rebarbara darabokkal kísérletezzek.
Az áfonyás Bogi kedvence, a rebarbarás a férjemé. Szóval az állás: 1:1.
Ugyanez az alaptésztája a "Mindent bele" muffinnak is, amely csokidarabok, aszalt gyümölcsök, müzli és cukorkák változó mennyiségét tartalmazza.

2020. május 31., vasárnap
Crazy puzzle
Nyáron nem szoktunk puzzle-t venni, ez inkább a téli szünetben szokásos. De mivel végeztem a távoktatással (pontosabban megírták az utolsó tesztet is, amit azonnal átnéztem, de még a beadandókkal foglalkoznom kellett) úgy éreztem, hogy ki kell mennem a világba csak úgy! Így Bogival felsétáltunk egészen a Kossuth térig (amely a lakástól alapban 5 perc, de ha séta, akkor negyed óra is lehet), vettünk limonádét, majd sétálgattunk a napsütésben. Hazafelé pedig a Fórumban bementünk a játékboltba. Túl sok izgalmas dolgot nem találtunk, alig volt egyébként puzzle-juk is, de az a tigrises crazy verzió haza akart jönni:
Röviden bemutatva a dolgot: itt nincs két egyforma elem, sőt! Igazából olyan egyenes szélű kerete sincs, amivel szokás kezdeni a kirakást.
Bogi az elején lelkes volt, de aztán egyedül maradtam. Igazán tökéletes terápiás munka volt. 10 nap alatt elkészült (mert ugye dolgozni is kellett 😋):
Köszönöm Trefl!

2020. május 24., vasárnap
Fahéjes csomócskák
A héten már másodjára futottam bele ebbe a receptbe, így meg kellett csinálnom!
A fenti linken a készítés lépései is jól dokumentáltak, így ezeket nem is fotóztam. Volt egy magyar nyelvű változat is, de azt már nem találtam meg.
Finom, illatos süti. Legközelebb kipróbálom egy kis kardamonnal is.

2020. május 16., szombat
A tavasz elhozta a kicseit a karanténban is
És mi pedig nem tudtunk ellenállni a dolognak. Anyu küldött egy képet a bodzafáról, amely tavaly óta még nagyobbra nőtt és telis-tele van virágokkal.
Két hónapja nem mozdultunk ki a város határán kívülre, így meglátogattuk anyut, szedtünk bodzát és ebédeltünk együtt egyet. Ez már mindannyiunkra ráfért!
A fenti képekre mondhatnám, hogy ilyen volt-ilyen lett, de a valóságban meg sem látszik, hogy három nagy tálnyi bodzavirágot szedtünk le róla. Pontosan ugyanígy néz ki a fácska sok-sok kinyílt vagy nyílásban lévő
Holnap már kóstolható lesz!

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)