A következő címkéjű bejegyzések mutatása: advent. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: advent. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 10., vasárnap

Várakozás...

Advent van. Az első anyu nélkül. Először akkor szorult el a torkom, amikor az adventi vásár nyitása előtti napokban láttam, ahogy építik vagy éppen berendezik a kis házakat. Korábban minden évben bejött anyu, hogy végigjárjuk a vásárt. Hát, ezt nélküle tesszük majd.

Ma megtaláltam ezt a koszorút, amit pár éve anyu készített, és mindig kint volt a bejárati ajtón.

Így most is kitettem, hogy jelezze, várunk, várakozunk...


2020. december 20., vasárnap

Mézes kostolócsomagok

 A karácsony előtti időszakban még egy adag mézeskalács készült, melyből kóstoló csomagokat is készítettem.

Illetve előre elkészült a hókifli is, de a biztonság kedvéért elrejtettem a szekrényben, hogy az ünnepre biztosan maradjon belőle.




2020. december 7., hétfő

Adventi mézeskalácskoszorú

 Korábban voltak már hasonló megoldásaink és próbálkozásaink. Idén viszonylag korán (magunkhoz képest!), a második adventi hétvégén sütöttük meg a mézes első verzióját, és ebből készültek a mű alkatrészei is. Az idei meseváros formáit Bogi készítette és dekorálta, én csak az angyalkát díszítettem.




2018. december 17., hétfő

A karácsony illata

A karácsony előtti vásárlások alkalmával olyan ötleteket is kerestem, amelyeket otthon is meg tudunk valósítani. Ekkor futottam bele a DM-ben egy illatos gipszdíszbe. Na, ilyet mi is tudunk csinálni!
A bekevert gipszbe illóolajat csepegtettünk.  Ez nem befolyásolta a a kötést, a száradás közben nagyon (sőt túlságosan is) illatozott, de végül szinte illatmentes lett. Egy csepp illóolaj viszont frissítette az eredeti, kellemes karácsonyi fűszeres-narancsos érzést.
És íme az első csapat, amely organzába csomagolva várta, hogy kinek ajándékozzuk el:
 Vakuval talán jobban kijön  a csomagolás eredeti színe:

2018. december 2., vasárnap

Várakozás idején...

Azt nem állíthatom, hogy nagyon magával ragadna az adventi hangulat, inkább vegyes érzelmek fognak el, ha a következő hetekre gondolok. Mennyi nyűglődés, vita, rohanás társul majd az amúgy is húzós decemberi hetekhez. Akárhogy is lesz, az utóbbi pár évben az adventi koszorúnk mindig a második-harmadik hét tájékára készült el, most viszont KÉSZ!
Bogi mézesből szerette volna, amire volt már korában is példa.
Ég a gyertya, boldog várakozást mindenkinek!
És így indult a tervezgetés:

2017. december 15., péntek

Fenyőerdő

Egy kisebb erdő készült tegnap este, de azt gondolom, hogy nem ezek lesznek az utolsók.
A bal oldali három keresztanyuhoz és két unokatesómhoz kerül a posta közreműködésével, ezzel a lendülettel még egyet csináltam (ez a jobb oldali hátsó), amit majd a PlazmaPont-ba viszek el.
A jobb első Bogi munkája, és ezt vitte ajándékba Ági néninek a tanszaki hangversenyre.

2017. december 10., vasárnap

2017. december 9., szombat

Miből legyen karácsonyi dekoráció?

Hm... Teafilterekből!
Volt már ilyen öltetünk, amikor teakoszorút készítettünk, de most rátaláltam a teafa ötletére a net-en.
Így elkészült a prototípus, melynek az alapja egy sima A/4-es méretű lapból csavarintott kúp, melyre ragasztópisztollyal rögzítettem a finom illatos filtereket.

Az ötlet forrása: http://www.thirstyfortea.com/2014/12/19/christmas-tea-trees/

Azt hiszem, hogy ennek a csinos fának nemsokára társa is lesz! (Holnap Judit nap, és Bogi biztosan szeretne vinni egyet a festészettanárának.)

2016. december 30., péntek

Könyvkarácsonyfa

Amikor végre van időm a lakás lomtalanítására, akkor alaposan szétválogatom a számunkra felesleges dolgokat. Van, aminek szinte azonnal tudok, hogy ki lesz az új gazdája, de külön kerülnek az újrahasznosítható, szelektíven gyűjthető dogok is. A beépített szekrényben gyűltek azok a könyvek, melyeket kinőtt család, vagy ajándékba kaptuk, de valamiért nem igazán jöttek be. Jók lesznek még valamire!
És igen!
Az adventi időszakban az Egyetemi Könyvtárban könyvgyűjtést szerveztek. Első körben a könyvekből egy karácsonyfát építettek, melyet később lebontva és szétválogatva kórházi osztályoknak, és öregek otthonának ajándékozzák.  Két szatyor könyvet ajánlottunk fel, Bogi maga is válogatott az őt már nem érdeklő olvasnivalóból. Ilyen szép fa állt a könyvtár kirakatában:


A képek forrása: http://hirek.unideb.hu/hu/hir/20161216_konyvkaracsonyfa-deenk-ben

2016. december 18., vasárnap

Elkészült végre a házunk!

A mézeskalács házunk, amely a sütés óta 3 hetet várt az összeállításra.
Az elemek formára vágása és a dekoráció bogi munkáját dicséri.


 


2016. december 10., szombat

Újabb hópelyhes díszek

A múltheti forgó díszek ötlete alapján egy sorozat készült:
(Egyszerűen az órán nem akartam háromszor ismételni a mintadarabot.)

2016. december 7., szerda

Vásárfia

Adventi várásban voltunk itt a Kossuth téren. Az ehető dolgok közül a füstölt sajtok között válogattunk. A derecskei Gyugos kézműves sajtok közül ilyen alkalomhoz illő formájú sajtokat hoztunk haza:
Ilyen volt a stand:

2016. december 5., hétfő

Adventi koszorú újragondolva: vázlatból téli erdei jelenet

A szombati vázlatból valódi jelenet készült. Az volt az elképzelés, hogy egy kecses őzike legyen  középen, mögötte havas fenyőfák, előtte a csillagalakú mécsestartók.
Nos, a dolog akkor terveződött újra, amikor nem kaptunk a boltban őzikét, csak egy makkot rágcsáló mókust. Így lett a középpontban egy óriás mókus. :)
És, hogy meg ne fázzon a naaaagy télben, Bogi csinált egy sapkát is neki a két évvel ezelőtti manósapkák alapján.

2016. december 3., szombat

Karácsonyi mézes

A hétvégén sok-sok mézest sütöttünk. Olyan sokat, hogy még egy ilyenfajta "vázlatra" is futotta belőlük:

2015. december 18., péntek

Hóemberek a kollégáknak

Mivel az idén a mikulásom teljesen eltévedt és nem talált el a kollégákhoz, karácsony előtt egy kis meglepetéssel készültem. Ezek a hóemberek csak a kockás sálban térnek el a korábbiaktól, mivel a piros szalagunk elfogyott.

2015. december 16., szerda

Vidám hóemberek

... készültek ma este nálunk.
Ez még csak az első csapat, Bogi viszi ajándékba a különböző tanárainak. (Meg persze egyet én viszek Emesének.)
A zacskókban lévő gyanús fehér por házi keverésű vaníliás porcukor.
Vigyázat, függővé lehet válni tőle! Jó értelemben. Már több éve nem foglalkozom a gyári mesterséges aromával készített cukorral, egy 7 grammos vaníliaőrlemény 2 kg cukorba is elegendő, szóval igazán megéri.
A hóemberek születésének fázisai:

2015. december 11., péntek

Újabb teakoszorú

Judit napra készült a Bogi festészet-tanárának. Finom, illatos és szivárványszínű.

2015. december 10., csütörtök

Ez sült (2. rész) - Készül a ház

Az idei mézeskalács-házikónk igen méretesre sikerült,  és itt már állnak a falak:
És lett tető is:

2015. december 9., szerda

Ez sült (1. rész)

Idén nem szerettünk volna koszorút készíteni adventre. Korábban is csak asztaldíszünk volt, de az idén új alapra gondoltunk:
Mézeskalácsra
Bogi tervezte, vágta, választotta a gyertyákat, és díszítette.
Ez lett a vége: