Egy hónappal vagyunk a karácsony után, és már két születésnapot is ünnepeltünk. De ma nincs ünnepi hangulat, mint ahogy az elmúlt pár napban sem volt. A sarokban ott díszelgett a karácsonyfa, melynek az ágai kókadtak, a levelei hullottak, de esténként még bekapcsoltuk a füzéreket. Többször szóba került, hogy szedjük le, de mindig adtunk neki egy kis időt, s végül kimondtuk, hogy ez majd ma lesz.
A karácsony utolsó fényeivel és a karácsonyfával Kormos is elköltözött tőlünk. Több, mint kilenc évig volt a lakásunk szőrgombóca, láthattuk, ahogy a babanyuszi felnő, megkomolyodik és végül egy öreg hölggyé válik. Novembertől viszont nagyon gyorsan változott meg minden: a mozgása, viselkedése és és az egészsége, egyre gyakrabban látogattuk meg az orvost.
Az utolsó hetekben éreztem a szorítást, hogy nem lehetünk annyira önzők, hogy szenvedéssel, de magunk között tartsuk. Még érzem a gombócot a torkomban, amikor a szív felett az ész győzedelmeskedett. És utána a lelkiismeretfurdalást, hogy tehettünk-e volna valamit máshogy, észre vehettünk volna valamit korábban... Jól döntöttem? Vagy nem? És ezek az érzések egyszerre is meglehetnek.
Drága kisnyuszi!
Köszönöm, hogy velünk voltál oly sok éven át, és hogy akkor 2013. decemberében Bogival kiválasztottátok egymást. Ezzel kezdődött a közös családi kaland! Nem tudtuk, hogy mire képes egy másfél hónapos nyuszi, biztosan nem tud kiugrani a nyitott ketrecből és építettünk lépcsőt. Rájöttünk, hogy a ketrec kicsi lesz neked, és nagyobbat vettünk. A szénából a szép sötét szálakat válogattad ki magadnak, de a válogatás később a táp alkotórészeire is vonatkozott. Ami nem tetszett, azt laza mozdulattal kirepítetted, mint ahogy az emelvényen lévő tálka is repült, mert attól nem fértél el rendesen. Ha lusta voltál, akkor úgy feküdtél, hogy a fejed beleérjen a mélyedésbe és tudjál enni. Hányszor ültél a hűtő előtt, és vártad, hogy adjunk belőle enni. De nem csak úgy, hanem te tudtad, hogy mit szeretnél a répa, saláta, rukkola közül. Ami nem tetszett, azt jelezted. Felfedezted az egész lakást, rájöttél, hogy körbe-körbe lehet szaladgálni az erkélyen keresztül, megismerkedtél a tükörképeddel (persze nagyon megijedtél tőle), szaladgáltál a kanapé fejtámláján "csak úgy", és persze céllal, hogy megrághasd a filodendron levelét. Aztán persze rápróbáltál a futó növényre is, és kb mindenre ami szembe jött: pléd, kiterített ruha, könyvek, újságok vagy éppen az internet kábel az asztalom alatt. Neked adtuk az erkélyt, amely a te lakásod volt tavasztól az ősz végéig. Győztél a paradicsomtövem és a zsályám fölött, nekik esélyük sem veled szemben, mint ahogy a krókuszhagymáimnak sem, amikért az ablakpárkányra kellett feljutnod. Berágtad szúnyoghálón át magad a nappaliba, és rettenetesen büszke voltál erre a teljesítményre. Az erkély alatti előtetőre is kijutottál és vígan ugrándoztál, mígnem rajtakaptunk, és csirkehálóval bevontuk az erkély korlátját. Az első nyaralásunk felénél sokalltál be, hogy nem vagyunk veled, utána napokig be sem akartál jönni a lakásba. Utáltad, ha a fű hozzáér a hasadhoz, és mivel a természet közelségét nem igazán értékelted az udvaron, leszoktunk róla, hogy levigyünk. Megvoltak a kedvenc helyeid: a szőnyeg sarka (biztosan jók voltak az energiák), küszöbök, a kanapé mögötti rész vagy éppen a radiátor alatti duzzogó sarok. Valamiért nagyon bejött, hogy a zoknis lábunk alá fúrtad magad, és a simogatást is a zoknis lábaktól kérted.
Egy dolog biztos, hogy nem feledünk. Most még nem, de később, biztosan tudunk majd könnyebben beszélni, beszélgetni rólad. Légy boldog az örök nyuszimezőn, ahol csak vastagszálú széna van, akármennyi jutalomfalatot, salátát kaphatsz és pontosan úgy simogatnak, ahogy szereted, az orrodtól indulva a buksi fejeden át a hátadig!
