Régóta izgatott, hogy valamilyen paprikakrémet készítsek, végül a nyáron több oldalon is rátaláltam a házi gulyáskrém receptjére. Igazából az összetevők arányában tértek el egymástól, az alap a kápia (vagy kaliforniai) paprika, hagyma, fokhagyma, zeller és paradicsomlé.
Ma reggel gyönyörű paprikákat és egy fél zellergumót (a zöldjével együtt) vettem a piacon. Így eldőlt, hogy ez az a nap, amikor elkészül a gulyáskrém.
A korábban talált receptek alapján ezt valósítottam meg:
1 kg kápia paprika,
fél zellergumó a zöldjével együtt,
4 közepes vöröshagyma,
6 gerezd fokhagyma,
fél liter paradicsomlé (sűrű),
+fűszerek
Megtisztítottam és felszeleteltem a zöldségeket, a hagymát kockákra vágtam, a fokhagymát pedig apróra. Kevés olajon elkezdtem dinsztelni lassú tűzön. Amikorra már elég jól összeesett, egy kis leve is lett, jöttek bele a fűszerek. Az ízesítés: 1 csapott evőkanál só, 2 kk őrölt kömény, 1 kk bors, 2 kanál őrölt paprika és 3 db babérlevél. Ezekkel még főztem egy kicsit, utána öntöttem bele a paradicsomlevet. Addig főztem, amíg jól besűrűsödött. A babérleveleket kivettem, botmixerrel leturmixoltam. Felforraltam, majd egy nagyon pici, (kb egy késhegynyi) Na-benzotátot kevertem bele és üvegekbe raktam. Száraz dunsztban hagyom kihülni. Ez a mennyiség 10 kicsi üvegre lett elég.
Nemrég hoztam el Anyu egyik pulcsiját otthonról, hogy az legyen majd az alapanyag. Tetszett a színe, a fonala, ami olyan buklészerű. Szívesen hordtam volna itthon, de a mérete nem stimmelt. Tudtam, hogy jó alapanyag lesz majd. És az idő eljött!
Azt éreztem, hogy ma 10 perc alatt meg kell valósítanom egy textiltököt! Ehhez az első lépés a pulóver ujjának levágása volt, majd az alsó vágott szél összehúzása és a tök betöltése hulladék vlíz és párnatöltelék keverékével, majd a másik vágott szél is összehúzásra került. Igazából túlzás lenne azt mondani, hogy varrás, de végül is volt a kezemben tű és cérna. Végül makraméfonallal körbetekerve alakítottam ki a tökre jellemző gerezdes formát. A fonalat végül masnira kötöttem, mint valamilyen levél és indamaradvány lenne, és a felső lyukba egy kis ágat szúrtam. (Még szerencse, hogy a tavaszi barkaágak még az erkélyen voltak!)
Mi lehet jobb, mint a kánikulában bekapcsolni a sütőt? Ráadásul órákra!
Valamikor régen Szabó tanár úr mesélte, hogy ő a sütőben készíti a szilvalekvárt. Úgy emlékszem, azt mondta, hogy ecettel kiöblíti a tepsit és utána teszi bele a szilvát. Nem túl magas hőfokon süti, a nedvesség nagy felületen tud elpárologni. A sülés közben nem szabad megkeverni. Van már 15 éve annak, hogy beszéltünk erről, de valahogy nem éreztem magaménak ezt technikát.
Idén, miután két adagban sütöttem paradicsomot a pizzaszószhoz, kedvet kaptam a lekvárhoz is. Gyorsan rákerestem a neten és igazából megvolt a két iskola: ecetes öblítős és a nem öblítős. Végül az egyszerűsítés mellett döntöttem: nem ecetezek!
Éppen volt otthon szilva (he-he, hetek óta van, mert érik!), ráadásul veres- és fehér vegyesen. Így a magvalt szilvát betettem egy kellően nagy tepsibe. Vastagabb rétegben, de az nem látszik a képen. 170 fokon kb 3 órát sütöttem, amikorra ezt az állagot kaptam:
Gyönyörű színek lettek benne! És tutira nem kavartam, mert a biztonság kedvéért el is mentem itthonról. Pisti azt mondta, hogy ez kínzás volt, mert annyira jó illata volt végéi, és órák múlva sem lett belőle sütemény. Szóval az állag olyan lett, hogy amikor fakanállal átkevertem, akkor a héjak kezdtek szétmállani, a leve pedig már kezdett behúzni a saját pektintartalomtól. Ekkor egy lábasban jól összekavartam, belekevertem 3 kanálnyi cukrot és üvegekbe raktam. Ekkor rögtön rájöttem, hogy mindezt a tepsiben is meg tudtam volna oldani, és akkor kevesebb a mosogatnivaló.
Még szerencse, hogy nem akartam lekvárt főzni az idén, mert tele van a spájz! De azért szép alattomosan ezen kívül néhány szilvadzsem-variáció is elkészült.
Tanár úr, remélem látta odafentről, hogy kipróbáltam és megszerettem a módszert! Azon gondolkom, hogy milyen gyümölcsnek állna jól a sütés.
Van egy kis lapos üvegem, ami valamikor régen tormakrémet rejtett, azóta házi készítésű kencéket (padlizsánkrém, cukkinikrém, lesütött kacsamáj...) rejtett. De most mást tartok benne:
Ez a gyanús por nem más, mint annak a 8 kiló paradicsomnak a héja, amiből paradicsomkonzerveket készítettem. Abba csak a paradicsom belseje kerül feldarabolva és csak annyira átfőzve, hogy biztosan eltehető legyen az üvegekbe. Régebben a héjakat a kukába dobtam. Idén abban a hatalmas kánikulában kiszárítottam és ledaráltam. Aki passzírozza a paradicsomot, annak nemcsak a héj marad meg, hanem a kisajtolt hús- és magrész is, a por gazdagabb lesz. Nekem azok éppen az üvegekbe kerültek. Elvileg fűszersóba keverhető, de ez még nem történt meg, de már önmagában használtam. Az illata is és az íze is paradicsomos.
Sok-sok évvel ezelőtt (2008) Pisti nagymamájának konyhabútora hozzánk került Bárándra, leváltotta a zöld-fehér bútort. Alapvetően napsugarasabb lett tőle a helység, megszerettük. A legelhasználtabb része a mosogató volt, maga a szekrény stabil (korának megfelelő állapotban), de a medence zománcos bevonata kopott és sérült volt. Nem csoda, Pisti gyerekkora óta emlékszik rá, biztosan sokat használta mami és utána anyu is. Miután a mamák itt hagytak minket (két hónap különbséggel, lassan három éve ❤), eldöntöttem, hogy a medencét ki kellene cserélni. A mérések alapján nagyon hamar kiderült, hogy a ma kapható és a szocializmusban gyártott mosogatók mérete bizony nem egyezik meg. A legnagyobb problémánk az volt, hogy a mostani tálcák keskenyebbek, és így a munkalapon lévő nyílásba nem illeszkednek be. Szóval az, hogy a régit kiszedjük és az újat a helyére tesszük, nem fog működni. Tavaly a Jófogáson találtam egy gránit mosogatót, amelynek ez a szélessége jó volt. Megvettük, és csak ezután jöttünk rá, hogy ez meg hosszabb a szükségesnél. Ha a régi pulton további vágást ejtünk, akkor nem lesz stabil, így egy új pultot vágattunk. A munkafolyamatok több fázisban zajlottak: a pulton a kivágandó és bemarni való rész kijelölése, maga a vágás és marás, munkalapcsere, a mosogató beragasztása és végül az egész szekrény visszaszerelése a helyére. Íme az eredmény:
Természetesen felavatva:
És lássuk, hogy miből indultunk! Nem volt rossz a két medence, mert a csepegtető szépen beleillett, a teteje egy szintben volt és maga a blokk kb 10 cm-rel kisebb volt. Csak, hát abból kellett dolgozni, ami elérhető volt.
És maga a munkaterület a folyosó volt, ahol könnyen körbejárhattuk, forgathattuk a bútort. A képen a mosogató már be van ragasztva és levettük róla a súlyokat (3 zsák cementet 😉).
Ma nagy nap van, Bogi egy óra múlva 17 éves lesz. Tegnap szerencsére dolgozott délután így tudtam alkotni. A korábbi számtorta ötletet gondoltam újra, de most szív formában. Egy képet láttam hasonló tortáról a Pinterest-en, és megtetszett ez a nem szokásos szívforma.
Az alap ismét az almáspite tésztája, a krémen módosítottam:
40 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
10 dkg porcukor
1 teáskanál vaníliás porcukor
1 cs habfixáló
kb fél citrom leve
A formát szabadkézzel rajzoltam, a sablon alapján összesen 4 szívet sütöttem, hogy a legjobb 3-ból készítsem a tart-tortát:
És amikor kihűlt, jöhetett a dekorálás/töltés a habzsákba töltött krémmel:
Mindez tegnap történt, hogy legyen ideje összeállni. az éjszakát így töltötte a hűtőben, hogy ma reggel rákerüljön minden dekoráció. Persze van két szökevény középen:
Ismét nyár elején vagyunk és ez nálunk Bogi születésnapját jelenti. Bizony telnek az évek, de az idei születésnapnak az volt az érdekessége, hogy az ünnepelt nem volt itthon. Olyan volt már, hogy éppen nyaraltunk vagy kirándultunk valamerre, de akkor ugye együtt voltunk. De, ha már így ráértünk, akkor kitaláltuk apával, hogy sütünk egy tortát, mire Bogi hazaér. Sok, sok-sok izgalom után ez lett a végeredmény:
Bogi imádja a gyümölcszselés/gyümölcskocsonyás tortákat, ezért is esett erre a választás. Az inspirációt adó videót a poszt végére fogom beilleszteni.
A torta belseje (az a fehér rész) egy szokásos réteges torta vakolva. A lapokat krémmel rétegezve a tortakarimában állítottuk össze, majd egy kicsit lehűtöttük. Amikor levettük a karimát, akkor egy kicsit bevakoltuk az oldalát, de nem kellett nagyon szépen elsimítani, mert erre "ragasztottuk" a dekorációt.
A gyümölcsöket random elhelyeztük a felületen úgy, hogy minél jobban befedjék a krémet. Cseresznye, ribizli, áfonya és sárgabarack került rá, és citromfű levelek.
Ekkor ismét hűtőbe tettük. Addig lamináló fóliából egy hosszú csíkot készítettünk, hogy körbe tudjuk tekerni a torta körül, és az majd megtartsa a zselatint. Na itt azért voltak problémák azzal hogy a zselatin ne folyjon ki minden létező résen. 2 réteg folpack nem volt elég, 2 réteg folpack + 2 réteg vastag alufólia sem. Pedig felhajtogattuk, körberagasztottuk. És csak bizakodtunk. A zselatinos réteg betöltésével már hajnali 1 körül végeztünk. Persze reggelre a zselatin egy része megszökött, egyenletesen befedte a hűtő polcát. Ekkor a tartalék zselatint visszamelegítettem, és újrapróbálkoztam. Ekkor alul már nem tudott megszökni. Íme az eredmény:
Levéve a karimát, ilyen szépen megállt a gyümölcskocsonya a torta tetején és oldalán:
Szóval SIKERÜLT! Boginak nagyon tetszett.
A tortánkat ez a videó inspirálta:
A piskóta receptje innen származik:
Egy 4 tojásos verziót egy lapként sütöttünk és a kerek lapokat utólag vágtuk ki belőle. Két körlap szépen kijött, a másik kettő csak úgy, hogy illeszteni kellett. De mivel krémmel rétegeztük, nem okozott gondot. A torta krémje pedig nagyon egyszerű mascarponés tejszínes krém:
1 doboz (500 g) mascarpone
1 zacskó (250 ml) habtejszín
1 csomag habfixáló
porcukor és citromlé ízlés szerint
A tejszínt a habfixálóval felverjük és utána a a mascaroonéval szépen kikeverjük. A porcukrot inkább apránként keverjük a masszába, nehogy túl édes legyen, ez a mennyiség egy teljes citrom levét felvette. A krém éppen elég lett egy 17 cm-es torta töltéséhez és bevonásához úgy, hogy belül 3 réteg krém volt.
A zselatinos bevonáshoz 20 gramm zselatinhoz számoltam 7 dl folyadékot. Ez bőven elég lett, de kellett is, mert sokat elpancsoltunk. A zselés réteg igazából egy jó citromos limonádé volt.
Megjegyzés: Zselés torta készült a Mestercukrász 2. évad 12. adásában. Zselékészítéshez az arányok: 50 gramm zselatin, 100 gramm cukor, 1 liter víz
Ma sorakozót fújtam a kisebb üvegeimnek, mert hosszas tipródás után mégis úgy döntöttem, hogy nem hagyom veszni a "mentatermésünket" és idén is készüljön mentás eperdzsem. De, ha már nekikezdek, akkor legyen bazsalikomos is.
A piacról és a sarki árutól beszereztem kb 5 kiló epret. Persze nem tudom megmondani pontosan, hogy mennyi volt, mert mindkét helyre egy-egy nagy tupper tálat vittem, és tele kértem. A mosásnál volt némi veszteség vagy a menthetetlenül kidobandóság miatt, vagy kivágandó hibák miatt, vagy egyszerűen le kellett tesztelni az alapanyagot. A maradék biztosan megvolt 4 kiló, melyet egyből két külön edénybe daraboltam:
Ehhez mér csak némi cukor (kb 25 deka összesen), dzsemfix+pektin kellett, és persze a fűszerek:
Fantasztikus fűszeres illatok lepték el az egész konyhát. Az eredmény színét sajnos egyetlen fotó sem tudja visszaadni, annyira szép, mély piros színe lett mindkét dzsemnek! Majdnem minden üvegre szükség volt, de pulton nem készültek képek, de a polcra pakolva így néznek ki:
Beköltöztek a tavalyi maradványkészlet mellé, a betűk a fűszerre utalnak, a 22 pedig az évjáratra. Pár éve nem ragasztok címkéket, mert a matricát utálom leszedni, az enyves pedig egy idő után elhagyja az üveget és utána nem fejtem meg, hogy mit rajt az üveg. Az alkoholos filctoll pedig tökéletes, később könnyen lemosható, már csak a kódokat kell észben tartani. :)
A nyár folyamán felújítottam egy régi széket, amit még Papótól hoztunk el. A szék formái mindig is nagyon tetszettek, hihetetlen, hogy régen mennyire igényesek dolgozták ki. A szék eredetileg sötétbarna lakkozású volt, ami persze már akkor is kopottas volt, amikor a széket elhoztuk. Mielőtt Debrecenbe hoztam, fehérre festettem, de már ez is igen kopott volt. A mostani átalakulásról már írtam augusztusban. A képek rendezgetésével most végeztem, így egy bejegyzésben mutatom meg az átalakulás néhány lépését. Egy dolog biztos, hogy nagyon jó volt a festés folyamata, amikor láttam, hogy az egyes darabok hogyan változnak át.
A szétszedést nehezítette, hogy a fehér festék befolyt a részek közé, és sok helyen összeragasztotta azokat. A szétszedés után itt van minden az asztalon. A csavarok eléggé viseltesek voltak, néhány el is tört, szóval az biztos volt, hogy új csavarokkal lesz összeszerelve.
Amennyire lehetett, visszacsiszoltam a felületeket. Csak a fellazult részeket, és a fehér "ragasztó" festéket akartam eltávolítani, mivel a krétafesték tulajdonképpen minden felületre rá tud tapadni:
Mandula színű krétafestékkel két rétegben festve így néztek ki:
Több helyen visszacsiszoltam a felületeket, pl. a peremeknél, vagy olyan helyeken, ahol a mindennapi használatban is esély van a kopásra. A csiszolás erősségétől függően több helyen is ki tudtam bontani a fa felületet, és a szélén a barna lakkozás maradványát. Vagyis láthatóvá vált a szék története. Az ülőfelület esetén nem volt sikeres ez a próbálkozás, de minden más helyen igen.
Az ülő felületet inkább vissza festettem, és a száraz ecset technikával öregítettem nem csak ott, hanem a csiszolásmentes részeknél is.
Az összeszerelés után egy nagyon stabil székünk lett.
Ismét születésnapra készültünk, a fiam 26 éves lett. Mivel nem igazán szereti a hagyományos tortákat, így egy korábbi almás pitére gondoltam, annyi csavarral, hogy a töltelékbe rebarbara is került.
Az alaptészta receptje:
50 dkg liszt
25 dkg Rama
porcukor (annyi mennyiség, amely a kávédaráló tartályába belefér)
1 teáskanálnyi vaníliás cukor
1 cs sütőpor
kb 1 evőkanálnyi citromlé (bolti 50%-os)
kb 1 kis pohárnyi tejföl
A margarint a lisztbe elmorzsálom, majd ebbe keverem a porcukrot, vaníliás cukrot és a sütőport. Igyekszem egyenletesen elkeverni. Ezután jönnek a nedves részek, a löttyintésnyi citromlé (ettől néhol a sütőpor felpezseg) és a tejföl. Nem teszem bele egyben az egész pohárnyit, mert nem minden esetben kell. Kb 2/3-a kerül bele első körben, és ahogy gyúrom a tésztát, lehet látni, hogy kell-e még. Az eredeti recept 2 tojás sárgáját is írta, de egyszer sikerült kifelejteni és a tészta így is működik.
Ha már torta, akkor legyen több rétege, így a két almás-rebarbarás réteg közé még egy tésztaréteg került. A torta legyen a szokásosnál különlegesebb látvány, így nem beborítottam egy rétegnyi tésztával, hanem a teteje őszi dekorációt kapott az alma, körte, gomba és levél formák random elhelyezésével.
A sütés során eléggé megemelkedtek a tésztarétegek és a tetején lévő formák. Kicsit aggódtam is, hogy esetleg nem lehet majd felismerni azokat a végén. De, végül is jól sikerült.
A tálalás utáni pillanat. A csipkés tortapapírtól eltekintettünk, de Bogi szép kék tányérja viszont eléggé fiússá tette a látványt.
És egy vágott verzió, hogy a rétegek is látszódjanak. Ami a legjobb volt, hogy tálaláskor még langyos volt a süti belseje, a külseje roppant, szóval igazán jól sikerült.
Sok (nagyon sok) éve már, hogy a Papótól örökölt székek fehérre festve velem vannak Debrecenben. Ezidő alatt eléggé kopottak lettek, és már a fehérségüket sem szerettem. Mivel már kipróbáltam, hogy milyen a krétafestékkel dolgozni, így érett a gondolat, hogy valahogy újabb külsőt kellene kapniuk.
A fehér székből mandulaszín alappal egy vintage stílusú széket varázsoltam. Persze a párna nem illik az új külsőhöz, de majd azt is le fogom cserélni.
Párna nélkül jobban látszik a szék eredeti formája. A mandula színű alapot több helyen visszacsiszoltam, hogy a szék története megmutatkozzon. Van ahol egészen a fáig visszabontottam a rétegeket, így látszik az eredeti sötét lakkszerű réteg és a ráfestett fehér zománc is. Ahol nem volt visszacsiszolás, ott a száraz ecset technikával utólag öregítettem a felületet.
A szék korát nem tudom pontosan megmondani. Mivel Papótól származnak, aki az én emlékeim szerint soha nem vett semmi lakberendezési tárgyat, azt gondolom, hogy 80 éves biztosan megvan. Ez reálisnak tűnik, de már sajnos senki sem tudja pontosítani. A széket új csavarokkal szereltük össze, és sokkal stabilabb, mint a nagykorúvá vált ikeás székeink.
