Fények

Mostanában többet látjuk a napsütést télen, mint a hóesést, fagyot. De, ha már így van, akkor élvezzük ezt, és próbálkozom a megörökítésükkel. Ma sikerült a Nagytemplom előtt pár képet csinálni, és az égnek olyan szép színt vett a telefon kamerája, mintha valami polárszűrőt használtam volna. A telefon galériájában az előnézetek ilyen érdekes módon kerültek egymás mellé, így most nagyobb méretben itt is megörökítem.

Az ég kékje így a gépen is csodálatos! Persze a Nagytemplom is, ahogy a januári napfényben fürdőzik!

Egy sárga ház végnapjai

Sohasem titkoltam, hogy mennyire nem tetszik a Párizsi Udvar építkezése. Értem én, hogy a belvárosi telkek nagyon értékesek, és minél jobban ki kell használni, de  számomra teljesen idegen életteret hoztak ott létre. Megvárták, amíg a Péterfia utca védett cívisházai teljesen lepusztultak, és a védett házsor helyett védett homlokzatsor-részlet lett, mert nem védték eléggé, és nem is építették vissza. Most a tömb másik oldalát mutatom: a Hunyadi utca-Rákóczi utca sarkán álló házat.

Ezek a képek 2019 február 28-án készültek. Gyönyörűen sütött a nap és bár tetőcserepek nélkül, de a ház visszaidézte a környékbeli séták emlékét. Régebben az épület bal oldali üzlethelyisége papírboltként, a másik lovasboltként üzemelt, ahogy az a Google maps 2018. júniusi képein is látszik:

 

Ekkor még a szomszéd ház is állt, bár már nem lakták. Szépen megbújtak a lombok árnyékában.

Sajnos nem tudtam megörökíteni, de amikor a szomszédos épületek már nem álltak, akkor az utcáról be lehetett látni a lovasbolt mögötti udvarrészre, ahol egy fából készült tornác látszott, szorosan a ház mellé építve. Na, ekkor még jobban fájt a szívem érte. Bár ekkor még azt gondoltam, hogy ez is olyan homlokzat lesz, mint a tömb másik oldalán a védettek. Majd szépen, fehéren belekomponálják a háztömbbe. Ma már tudom, hogy nem...
A Hunyadi utcai szomszéd ház nem volt szép. Előtte volt egy kis előkert, és kerítésen minden évben kihajlottak a bokrok. Régen, amikor Pisti kicsi volt, még süncsalád is lakott bent, és kint sétáltak a fűben.

Itt pedig már bontás közben februárban. A fa már sohasem vet árnyékot a házra és udvarára.

És ma, amikor arra jártam, már ez kép fogadott:

A ház volt, nincs. Számomra megért egy bejegyzést.
RIP.

Esti fények

Bogi szolfézs órája elég későn ér véget, így valamelyik családtag mindig elé megy a zeneiskolához. Ma éppen én voltam az, és a piac mellett haladva ilyen nagyszerű látvány fogadott:

A kép nem tudja visszaadni a pillanat varázsát, de legalább emlékeztet rá. A Kálvin téri épületek a lemenő nap miatt már sötétbe burkolóztak, és a megvilágított  Nagytemplom pedig sokkal fényesebben uralta a pillanatot. Szép helyen lakunk, na.

Zeneiskola épülete

Gimis koromban gyakran sétáltunk a belvárosban, különösen a Makarenkó kollégium és a Fazekas Gimnázium közötti utat tettük meg többféle útvonalon. Már ekkor láttuk, hogy omlik a vakolat az akkori szakközépiskola épületéről és felújításra szorulna. (Ez azért nem most volt, lassan 30 éve érettségiztem.) Telt, múlt az idő, és az állapot egyre rosszabb lett, közben pedig mindenféle hírek kaptak szárnyra a városban, hogy megcsinálják ezt is, amikor a Simonffy-t újítják, fel, vagy amikor a piacot építik, vagy elköltöztetik, mert az épületet máshogy szeretnék hasznosítani. Ötletekből nem volt hiány, megvalósításából annál kevesebb. Pedig az épület fantasztikusan szép, ha ember a kopott falak mögé akar látni.

 

 

Most, hogy Debrecen pályázata még mindig versenyben van az Európa kulturális fővárosa 2023 címért, már az előkészítés folyamatában minden ötletbörzén kérték a lakosok a felújítást. Nos, úgy tűnik, hogy végre van pénz és ha nem vigyázunk, akkor az épület nemcsak külsőleg, hanem épületgépészetileg is megújul, hogy a fenntartása kevesebb költséget jelentsen a város számára.

Mert amilyen most az épület, az kb olyan, mintha a pénzből papírrepülőket hajtogatnánk, és szélnek eresztenénk. A lányom első tanszaki hangversenye egy olyan teremben volt, amely ablakai a Csapó utcára néznek. Egy szép nyári zápor  a fák takarásából is zuhatagként folyt be a dupla szárnyú ablakok résein. Nem ez volt az egyetlen alkalom, és ha a víz így talál utat, akkor  nem lehetnek illúzióink arról, hogy mennyire szökik télen a meleg. 

És milyen lesz? Elvileg ilyen:

Már nagyon várjuk!

A felújítás természetesen pályázati pénzből valósul meg. Megváltozott a világ ahhoz képest, hogy igen nagy összegekkel támogatták a debreceni Zenede megalapítását a helyi "vállalkozók".

Linkek (képek forrásai):
http://civishir.hu/helyben-jaro/2018/01/hamarosan-megszepul-a-zenede
http://iskola.debrecenizenede.hu/hamarosan-megszepulunk/
https://www.dehir.hu/debrecen/reg-vart-erre-debrecen-hamarosan-kezdodhet-a-zenede-felujitasa/2018/04/06/

Itthon, Debrecenben

Kevés időm van a Csillagommal foglalkozni, de ezt most mindenképpen meg akartam mutatni.
Így éltek, építkeztek az elődeink a városban:

http://szemle.unideb.hu/wordpress/wp-content/uploads/04_Papp_J_korr_T_PJ_T3_Color.pdf

Mit rejteget Szabó Magda a háta mögött?

Idén ünnepelte a város Szabó Magda 100. születésnapját, és ez alkalomból a Kossuth téren felállították az írónő szobrát.

 

Nekem nagyon tetszenek az ehhez hasonló szobrok, amikor nincs nagy talapzat, egy padon üldögél, nézelődik a szereplő. Mellé lehet ülni, és valahogy sokkal természetesebb, mintha valahogy állnia kellene.  Korábban az Ady parkban avatták fel Ady Endre hasonló felfogásban készült szobrát. De most térjünk vissza arra, hogy mi lapul SZM háta mögött. Ugyanis maga a pad nem túl kényelmes, és ahogy a szobor a háttámlának támaszkodik, a derekánál van egy rés, melyet a kendője felülről betakar. Ideális lenne a mindenféle szemét bedugdosására. De a legnagyobb meglepetésünkre összehajtott lapokat találtunk:

Ezek levelek voltak, melyek címzettje maga SZM.

Remélem, hogy azóta csak gyűlnek az ehhez hasonlók, mert egy igazán szép szokás, hagyomány lehetne az effajta levelezésből.
Visszatettük a helyére ezeket, és hazafelé Bogi azt kérdezte, hogy ő is írhatna-e ilyen levelet, melyet  a nagykendő alá rejtene....