Az orchideák jól érzik magukat

Lassan nyolc hónapja maradtam egyedül sok-sok növénnyel, akikkel próbáljuk a távolban együttélés próbáját. Nem egyszerű,  mert a gondoskodás csak havi pár alkalomra korlátozódik, és így persze vannak veszteségek. De a többség él és élni akar. Otthon van az a hely, ahol az orchideák jól érzik magukat és alkalmazkodtak az új körülményekhez. Vagyis nincs minden kedden pár órára vízbeállítás, és valószínűleg nyáron sem fognak kiköltözni a folyosóra, mert megsülnének. Cserébe a benti szobaablakokban egymás társaságában várhatnak rám. 

Végül is annyi jó a buli ott, hogy még azok a példányok is virágszárat hoznak, akik az utóbbi időben csak túléltek. Íme a június elején virágzó szépségek:

Rozsdafarkú akcióban

Mivel nem dőlt el véglegesen, hogy mi lesz a sorsa annak a melléképületnek, amit röviden csak JÁTÉKOSnak hívunk, arra gondoltam, hogy inkább ne költözzön be oda fészekrakó madár. Aztán a szél kifújta az ablakot, és egy jégkrémes dobozt feltettem a kisajtó feletti ablakba. 

És egy héttel később tele volt mindenféle fűszálakkal, mohával, és tyúktollakkal szépen körbe volt bélelve. Ekkor már sejtettem, hogy egy rozsdafarkú készülődik tojástrakni.

Arra már nem emlékszem, hogy volt-e valami apróság abban a jégkrémes dobozban. Minden esetre most egy darabig biztosan nem jutok hozzá. 

És még egy izgalmas dolog a dobozzal kapcsolatban, hogy amikor Pistike kicsi volt, nagyon szerette a Jupiter nevű Family Forst-os jégkrémet. Ő csak tekervényes jégkrémnek hívta. Anyukám őrizgette ezt a dobozt is, apróbb dolgok tárolására tökéletes volt. 

Megtaláltam a tetejét is: 

 Ez a cuki kis madárka igazi újrahasznosító! Egy több mint 20 éves, szép emlékeket idéző dobozka most egy madárcsalád otthonává válik.

Huszárcsók

Gyerekkorom kedvenc sütije volt. Emlékszem, ahogy anyu a konyhaasztal végére tette a nyújtódeszkát, meggyúrta a tésztáját, és együtt kiszaggattuk. Előttem vannak a mozdulatai, a téli esték falusi illata, és az is, amikor szólt, hogy ne csípjek többet a tésztából, egyem majd akkor, ha kisült. Nagyon régen nem sütöttünk huszárcsókot, mert valahogy felváltották a modernebb vagy éppen divatosabb sütik. Tavaly már eszembe jutott, hogy jó lenne, de annyi dolgom volt, hogy az "összeragasztós" sütit inkább elvetettem.

Egy nappal az év vége előtt hazaszaladtam ránézni a házra, és gondoltam, hogy megkeresem az igazi, hamisíthatatlan receptet. Azt tudtam, hogy egy régi szakácskönyv utolsó lapjain kell keresgélnem, a kézzel írt részben. Azt hittem, hogy egy egész oldal róla szól, de aztán az egyik lap alján, a harmadik receptként találtam rá. Olyan régen ettem ilyet, hogy akkor este meg is sütöttem. 

Anyunak nem ilyen cikk-cakkos szélű volt a szaggatója, hanem csak sima karika, majd megnézem, hogy megvan-e még neki. Az is lehet, hogy otthon hagyom és alkalomadtán veszek majd egyet. A karikák tetejét tojásfehérjével kentük meg és így forgattuk a darált dióba. Régen cukorba forgatottakat is csináltunk, de az már nem ízlene. A karikák közepéről kiesett kis köröket is kisütöttük, úgy, mint régen. Talán be kellene hoznom a virágos zománcos tálat otthonról, hogy a tepsiről abba csúsztassam a kész sütiket.

A konyhát átjárta az édeskés-citromos sütiillat, egy kis pirult dióval. Bogival ketten voltunk a konyhában, kérdezte, hogy mikor mi lesz a következő lépés, persze ő is megkóstolta a nyers tésztát. Az első adagot sárgabarack lekvárral ragasztotta össze, amikor az elfogyott, akkor szilvalekvárra váltottunk. Bár vannak itthon trükkös, fűszeres lekvárok, de most inkább a hagyományos került bele ragasztóként. Örülök, hogy ezzel is megidéztem anyut és a régi emlékeket. És itt a recept is:

Fokföldi ibolya nevelésbe kezdtem

Voltak már korábban próbálkozásaim, de nem túl sikeresek. Minden esetre a házból ezt a legkényesebbnek tűnő növény elhoztam magunkhoz. Itt jobban tudok figyelni rá. Mire eljött a karácsony, meglepett egyetlen virággal, aminek a szára nem a szokott helyen, hanem a levelek tövétől indul:

Azt, hogy valami készülődik, nem is vettem észre, mert ilyen volt a szokásos nézőpontom:

Korallvirág bimbót hozott

Csak a legkényesebb virágot költöztettem a házból hozzánk, a többiek hetente, 10 naponta kapnak egy kevés vizet. Úgy tűnik, hogy jól bírják ezt, mivel a házban 15 fok körüli hőmérsékletet tartunk. Ez kellemes akkor is, ha hazatérünk, nem sugározzák a falak, bútorok a hideget. 

Éppen az indulás előtti locsolásnál tartottam, amikor feltűnt, hogy a korallvirág bimbókat hozott:

Új keretben

Emlékeztem, hogy anyu két gobelint vart ki, amit apu bekeretezett. Nem voltak nagyok, és egy időben a folyosót díszítették. Megtaláltam a műhely melletti tároló falán apu konfirmációs képével, egy tablóval és papó huszáros festményével együtt. A keret nem védte meg a porolódástól, így kibontottam belőle, és kimostam a két hímzést. Látszanak mindkét darabon a fakulás nyomai. De ettől még kedvesek, és új keretet kaptak. Sajnos az eredeti keret nem volt menthető, gondoltam, hogy a léceket megmentem belőle, De sajnos olyan helyre tettem, ahol a folyamatos beázástól fellazult vakolat és vályog ráesett, így menthetetlenül eltörtek. De a lényeg most a két gobelinen van:

Szép, egyforma keretet kaptak, és már egy üveglap védi őket. Bogi a tájképet választotta, fel is tette az ágya fölé. A másik lett az enyém, csak még nem tudom eldönteni, hogy itthon tegyem ki valahova (pl. a háló bordó falán jól mutatna), vagy vigyem haza.

Csatni az utolsó zöld paradicsomokból

A hétvégén leszedtem az utolsó (zöld) paradicsomokat, amiket még anyu nevelt és gondozott. Már volt néhány fagyos, deres reggel, főként a kisebbeket csipkedte meg a hideg. Végül is minden leszedtem, itthon tálcára raktam, hogy lássam mekkora a veszteség. Pár nap alatt kiderült, hogy az ültetvényben voltak fagymentes zugok, ahonnan a sárga koktélparadicsomok sértetlenül kerültek ki, de többséget elvesztettük. Illetve a nagyobb eredetileg pirosnak készülők pedig csak foltokban fagytak meg, a többi részük teljesen ép, lédús volt. Mivel még van savanyúságom, inkább a zöld paradicsomból készült csatnik érdekeltek. Találtam mindenféle recepteket, padlizsánnal, hagymával fokhagymával, mazsolával (?) és sokféle fűszerrel, de végül erre a receptre esett a választásom: Gerda süti

Nekem egy bő 70 dkg zöld paradicsomhoz kellett átszámolnom a hozzávalókat, melyek ilyen szép színes csoportképre álltak össze:

A biztonság kedvéért átmásolom a hozzávalókat, ha esetleg egyszer majd nem lenne meg az eredeti poszt:

Hozzávalók:

• 2 kg zöld paradicsom (megtisztítva)
• 2 nagy fej hagyma
• 3 gerezd fokhagyma
• 2 nagy alma
• 3-3 darab zöld és piros színű paprika
• 2 közepes sárgarépa
• 1 púpozott teáskanál só
• 25 dkg cukor
• darabka gyömbér (3-4 cm-es darab)
• 1 mokkáskanál őrölt bors
• 1 mokkáskanál fahéj
• csili- ízlés szerint
• 1 dl almaecet

A zöldségeket megmossuk, kisebb darabokra aprítjuk. Mindet egy nagyobb edénybe tesszük, sót, cukrot (nagyon kis mennyiségben, a leírt mennyiség 1/4-e) rátesszük, és kis lángon főzni kezdjük. A gyömbér helyett egy kis maradék gyömbérport használtam, és csak jóval később tettem bele a friss gyömbért, de akkor már reszelve. A fűszerek mehetnek bele az elejétől kezdve, de az almaecet csak a végén, azzal is érdemes átforralni. 

Üvegekbe szedve várja a sült húsokat, de lett egy kisebb adag is, amit szerintem kezdésként grillsajthoz fogjuk ma megkóstolni.