Mariannkonyha: Nosztalgia tere-fere linzer: Egy kedves ismerősöm kérésére próbáltam megidézni a régi Tere-fere vaníliás linzert (kekszet), amit gyermekkorunkban annyira szerettünk....
Őszi levelek a forma, a recept a régi vaníliás tere-fere keksz, amit Mariann megduplázott, és három részre osztva lett egy vaníliás, egy fahéjas és egy kakaós:
 |
| A kép forrása: Czakó Mariann Fb oldala |
Régóta küzdök azzal, hogy a hallgatóim mi mindent nem tudnak. Itt most nem lexikális tudásra gondolok, hanem a valós világhoz való kapcsolódásra. Tökéletesen pötyögnek a telefonon a két hüvelykujjukkal, de a mérnöki-műszaki képességek sokkal rosszabbak, mint a pályám elején. Csak néhány probléma: mi mekkora, milyen vastag valami, belefér-e oda egy tárgy, elég-e a papírlapom hozzá..... és sorolhatnám. Csak mondogattam az érzéseimet, de nem végeztem alapos kutatómunkát, nem publikáltam róla, de ragaszkodom a 19 éves korosztálynál a papíron történő szerkesztéshez, eszközhasználathoz, a problémák felbontásához, a részlépésekre bontáshoz. Csupa "old school" dolgot csinálunk az órán. Egy év alatt láttam már fejlődést. Tudom, hogy sokaknál már későn vagyunk, de sokaknál még tudok hatni.
Miért kell ezt (ábrázoló geometriát) tanulnom? Azért, mert alapképességeket fejleszt. Az iskolán kívül soha senki nem fog ebből "vizsgáztatni", de a problémamegoldás menetét, a helyes vázolás és ábrázolás folyamatát, a pontosságot, a szem-kéz koordinációt, a monotonitástűrést életünk végéig használjuk. Nincs alapvizsga a hintázásból vagy a cipőfűző bekötéséből. De az előbbi a finommotorikát fejleszti, ami kell majd ahhoz, hogy az a masni megszülessen. Aki tud masnit kötni (akár úgy is, hogy nem néz oda), az elért egy szintet az ujjainak használatában. Régen a nők hímeztek, horgoltak, varrtak, kötöttek, a konyhában maguk gyúrták és formázták a tésztát, a férfiak szereltek, fúrtak-faragtak... szóval alkottak a kezeikkel. Lett tapasztalatuk a különféle anyagokkal, formákkal, azok viselkedésével.
Aki látja ezt a bejegyzést, nézze meg ezt a videót! Minden ott kezdődik, hogy mit teszünk és engedünk a kisgyerekeinknek.
Ez nálunk egy univerzális alaptészta. Lehet, hogy szerepelt már a blogon, de a biztonság kedvéért leírom külön is. Nemcsak az almáspitéhez használom, hanem a zserbó"pitéhez", gyümölcsös sütihez, számtortához (tarte)... Egy biztos, hogy nyersen is el tud fogyni, de jól fagyasztható. Gyakran a maradékokat is bedobom a fagyasztóba, és a sok maradékból majd egy új süti lesz.
Pl. a minap, amikor a töltelék kimagvalt veres szilva volt (jó sok!) egy kis porcukorral és fahéjjal megszórva. Ehhez a fagysztóból került elő 3 kisebb és egy nagyobb tésztagombóc. A kicsik hamarabb olvadtak, így azokat egybe tudtam gyúrni és ez lett a pite alsó rétege. A legnagyobb gombóc nem akart kellően gyorsan olvadni, így a rácsos felső réteg helyett nagylyukú reszelőn a gyümölcs tetejére reszeltem (és egy kis fahéjjal megszórtam). Nagggyon finom süti lett belőle, szigorúan a zero waste nevében. 😉
Az utóbbi időben a Rama minőségével nem voltam elégedett, tuti, hogy variáltak a receptúrával, így a sütéshez is vajra váltottam.
Az alaptészta receptje:
A
margarint (vajat) a liszttel elmorzsolom, majd ebbe keverem a porcukrot,
vaníliás cukrot és a sütőport. Igyekszem egyenletesen elkeverni. Ezután
jönnek a nedves részek, a löttyintésnyi citromlé (ettől néhol a sütőpor
felpezseg) és a tejföl. Nem teszem bele egyben az egész pohárnyit, mert
nem minden esetben kell. Kb 2/3-a kerül bele első körben, és ahogy
gyúrom a tésztát, lehet látni, hogy kell-e még.
Az eredeti recept 2 tojás sárgáját is írta, de egyszer sikerült kifelejteni és a tészta így is működik. Próbáltam már frissen facsart citromlével is, de a bolti citromleves verzió íze jobban tetszik.
A télen elfogyott az összes pizzaszószunk, így idén mindenképpen főznöm kell. A tegnapi lecsó befőzésből maradt paradicsommal kísérleteztem. Több helyen olvastam, hogy van, aki sült paradicsomból készíti. Én inspirációnak EZT A RECEPTET találtam. És ez lett az eredmény:
A paradicsom nem volt nagyon lédús, ennek ellenére az egy óra sütést kevésnek tartottam. Ahhoz, hogy a recept szerinti állapot létrejöjjön, kellett másfél óra. Se a nyers, se a sült állapotot nem fotóztam. A leírást nem követtem a folytatásban, mert biztos, hogy semmilyen paradicsomot nem fogok passzírozni. A sült hagymás, fokhagymás paradicsomot átszedtem egy fazékba és botmixerrel pürésítettem. Na, ezt az állapotot meg tudom mutatni:
Úgy alakult, hogy reggel a Zsibi felé vettük az irányt, nyári ruha fronton kerestem volna valamit, ami megtetszik. Ehhez társult, hogy a teknősöknek is hozunk száraz kaját. Ruhát nem találtam, az eledelvásárlást is hamar megoldottuk. A piac bejáratánál lévő zöldségesnél láttam igazán friss kisdinnyéket, amik nem tudtak távozni a gondolataimból. Így amikor végeztünk, nem tudtam megállni, hogy vegyek belőlük. Olyan nagyon szépek voltak, nagyobbak-kisebbek, de összességében sokféle méretben.
Végül egy kis kaporral, a szokásos felöntőlével elkészült 4 üvegnyi savanyúság. A színesség kedvéért két üvegbe a maradék spanyol paprikából is tettem. Meglátjuk, hogy az amúgy élénk színek hogy viselkednek a savanyúság levében, különösen, hogy most a borként kihagytam a léből.
Bárándra receptes naptárt vettem az idén, így minden hónapban más sütiben vagy tortában gyönyörködhetünk. Áprilisban egy madártejtorta szerepelt. Bogi többször is elmondta, hogy ezt meg kellene sütni, ez nap júliusban jött el.
Mivel forró tésztára nyomtam a habcsókokat, 3 perc is elég volt, hogy megpiruljon a hab teteje. Szerintem át is sült ennyi idő alatt a grillfokozat alatt. Így nézett ki a sütés előtt és után:
Sok-sok évvel ezelőtt (2008) Pisti nagymamájának konyhabútora hozzánk került Bárándra, leváltotta a zöld-fehér bútort. Alapvetően napsugarasabb lett tőle a helység, megszerettük. A legelhasználtabb része a mosogató volt, maga a szekrény stabil (korának megfelelő állapotban), de a medence zománcos bevonata kopott és sérült volt. Nem csoda, Pisti gyerekkora óta emlékszik rá, biztosan sokat használta mami és utána anyu is. Miután a mamák itt hagytak minket (két hónap különbséggel, lassan három éve ❤), eldöntöttem, hogy a medencét ki kellene cserélni. A mérések alapján nagyon hamar kiderült, hogy a ma kapható és a szocializmusban gyártott mosogatók mérete bizony nem egyezik meg. A legnagyobb problémánk az volt, hogy a mostani tálcák keskenyebbek, és így a munkalapon lévő nyílásba nem illeszkednek be. Szóval az, hogy a régit kiszedjük és az újat a helyére tesszük, nem fog működni. Tavaly a Jófogáson találtam egy gránit mosogatót, amelynek ez a szélessége jó volt. Megvettük, és csak ezután jöttünk rá, hogy ez meg hosszabb a szükségesnél. Ha a régi pulton további vágást ejtünk, akkor nem lesz stabil, így egy új pultot vágattunk. A munkafolyamatok több fázisban zajlottak: a pulton a kivágandó és bemarni való rész kijelölése, maga a vágás és marás, munkalapcsere, a mosogató beragasztása és végül az egész szekrény visszaszerelése a helyére. Íme az eredmény:
És lássuk, hogy miből indultunk! Nem volt rossz a két medence, mert a csepegtető szépen beleillett, a teteje egy szintben volt és maga a blokk kb 10 cm-rel kisebb volt. Csak, hát abból kellett dolgozni, ami elérhető volt.
