A lámpakészítésem gyenge pontja a lakkom volt, pontosabban az, hogy megromlott. Nem is volt időm újat venni és közben eszembe jutott, hogy anyunál lehet, hogy van belőle. És valóban, az egyik fióknak találtam egy kis doboznyit, ami bontott volt ugyan, de még használható. Szóval ma folytattam a lámpást.
A lakkozás után a nyakára tekertem és ragasztottam a makraméfonalat, aminek a végét az üveg szájába dugtam, hogy a dugó majd beszorítja. A nyaki rész alját üresnek találtam, így oda egy csinos masni került:
És bekapcsolva szépen világítanak a nem festett részek:
Pár hete találtam egy Unicum-os üveget otthon a spájzban. Ahogy kézbe vettem, már láttam magam előtt, hogy ez egy töklápmás. Ugye?
Így hát hazahoztam, és már csak a lámpásságát kellett kitalálnom. A KIK-ben lehet kapni olyan dugót, ami LED-es fénysorban végződik. Emlékeztem ilyesmire, régebben hasonlót vett Mariann is az egyik utazásunkkor. Nagyon vártam, hogy az őszi szünetben eljussak oda, hogy megvalósítsam ezt a tökfejet!
Első körben az üvegen lévő címkéket leszedtem, a ragasztót lemostam. A tervem az volt, hogy a maszkoló szalaggal lefedek egy nagyobb területet, rárajzolom az arc kontúrját és sniccerrel körbevágom. Ez a módszer jónak bizonyult, megkaptam ezt az arcocskát:
Nem akartam, hogy ecsetvonások legyenek a festett területen, így kipróbáltam a szivacsos festést. Mosogatószivacsból vágtam egy darabot, és a festékbe mártva kissé ütögetve, nyomkodva vittem fel a festéket a felületre. Látszott, hogy több réteg kell majd, de felület olyan lett, mint amire gondoltam.
Nem lett teljesen egyenletes, a maszkolástól megszabadítva ilyen lett:
Sajnos ekkor derült ki, hogy a lakkom az évek alatt megbüdösödött (kérdés: Mikor használtam utoljára?). De próbaként összeállítottam a lámpatervemet:
Régóta izgatott, hogy valamilyen paprikakrémet készítsek, végül a nyáron több oldalon is rátaláltam a házi gulyáskrém receptjére. Igazából az összetevők arányában tértek el egymástól, az alap a kápia (vagy kaliforniai) paprika, hagyma, fokhagyma, zeller és paradicsomlé.
Ma reggel gyönyörű paprikákat és egy fél zellergumót (a zöldjével együtt) vettem a piacon. Így eldőlt, hogy ez az a nap, amikor elkészül a gulyáskrém.
A korábban talált receptek alapján ezt valósítottam meg:
1 kg kápia paprika,
fél zellergumó a zöldjével együtt,
4 közepes vöröshagyma,
6 gerezd fokhagyma,
fél liter paradicsomlé (sűrű),
+fűszerek
Megtisztítottam és felszeleteltem a zöldségeket, a hagymát kockákra vágtam, a fokhagymát pedig apróra. Kevés olajon elkezdtem dinsztelni lassú tűzön. Amikorra már elég jól összeesett, egy kis leve is lett, jöttek bele a fűszerek. Az ízesítés: 1 csapott evőkanál só, 2 kk őrölt kömény, 1 kk bors, 2 kanál őrölt paprika és 3 db babérlevél. Ezekkel még főztem egy kicsit, utána öntöttem bele a paradicsomlevet. Addig főztem, amíg jól besűrűsödött. A babérleveleket kivettem, botmixerrel leturmixoltam. Felforraltam, majd egy nagyon pici, (kb egy késhegynyi) Na-benzotátot kevertem bele és üvegekbe raktam. Száraz dunsztban hagyom kihülni. Ez a mennyiség 10 kicsi üvegre lett elég.
Legelőször a manó került az ajtó elé, akit a Penny-ben vettem. Megsajnáltam, hogy a sapkáján lévő foltokat elengedte a ragasztó, és ahhoz, hogy felvarrjam mindenképpen haza kellett hoznom. Még az ebéddel is várni kellett, hogy a foltok a helyükre kerüljenek!
Aztán a KIK-ből hoztam a kis ládát, mert a Manó nagyon alacsonyan volt. Arra gondoltam, hogy a ládát majd mindenféle őszi terméssel megtöltöm. Ennek az első lépése volt, hogy az Árpád téri gesztenyefák alatt már lehet találni termést is, és magát a gesztenye héját is. Ebből hoztam haza egy marékkal. Ez kevésnek bizonyult, de gondoltam, hogy majd alakulnak a dolgok, lesznek szép levelek, termések még máshol is. És a mostani állapot végső lépése az volt, hogy tegnap varrtam két textiltököt Anyu egyik pulóverének az ujjából.
Nemrég hoztam el Anyu egyik pulcsiját otthonról, hogy az legyen majd az alapanyag. Tetszett a színe, a fonala, ami olyan buklészerű. Szívesen hordtam volna itthon, de a mérete nem stimmelt. Tudtam, hogy jó alapanyag lesz majd. És az idő eljött!
Azt éreztem, hogy ma 10 perc alatt meg kell valósítanom egy textiltököt! Ehhez az első lépés a pulóver ujjának levágása volt, majd az alsó vágott szél összehúzása és a tök betöltése hulladék vlíz és párnatöltelék keverékével, majd a másik vágott szél is összehúzásra került. Igazából túlzás lenne azt mondani, hogy varrás, de végül is volt a kezemben tű és cérna. Végül makraméfonallal körbetekerve alakítottam ki a tökre jellemző gerezdes formát. A fonalat végül masnira kötöttem, mint valamilyen levél és indamaradvány lenne, és a felső lyukba egy kis ágat szúrtam. (Még szerencse, hogy a tavaszi barkaágak még az erkélyen voltak!)
Mariannkonyha: Nosztalgia tere-fere linzer: Egy kedves ismerősöm kérésére próbáltam megidézni a régi Tere-fere vaníliás linzert (kekszet), amit gyermekkorunkban annyira szerettünk....
Őszi levelek a forma, a recept a régi vaníliás tere-fere keksz, amit Mariann megduplázott, és három részre osztva lett egy vaníliás, egy fahéjas és egy kakaós:
Régóta küzdök azzal, hogy a hallgatóim mi mindent nem tudnak. Itt most nem lexikális tudásra gondolok, hanem a valós világhoz való kapcsolódásra. Tökéletesen pötyögnek a telefonon a két hüvelykujjukkal, de a mérnöki-műszaki képességek sokkal rosszabbak, mint a pályám elején. Csak néhány probléma: mi mekkora, milyen vastag valami, belefér-e oda egy tárgy, elég-e a papírlapom hozzá..... és sorolhatnám. Csak mondogattam az érzéseimet, de nem végeztem alapos kutatómunkát, nem publikáltam róla, de ragaszkodom a 19 éves korosztálynál a papíron történő szerkesztéshez, eszközhasználathoz, a problémák felbontásához, a részlépésekre bontáshoz. Csupa "old school" dolgot csinálunk az órán. Egy év alatt láttam már fejlődést. Tudom, hogy sokaknál már későn vagyunk, de sokaknál még tudok hatni.
Miért kell ezt (ábrázoló geometriát) tanulnom? Azért, mert alapképességeket fejleszt. Az iskolán kívül soha senki nem fog ebből "vizsgáztatni", de a problémamegoldás menetét, a helyes vázolás és ábrázolás folyamatát, a pontosságot, a szem-kéz koordinációt, a monotonitástűrést életünk végéig használjuk. Nincs alapvizsga a hintázásból vagy a cipőfűző bekötéséből. De az előbbi a finommotorikát fejleszti, ami kell majd ahhoz, hogy az a masni megszülessen. Aki tud masnit kötni (akár úgy is, hogy nem néz oda), az elért egy szintet az ujjainak használatában. Régen a nők hímeztek, horgoltak, varrtak, kötöttek, a konyhában maguk gyúrták és formázták a tésztát, a férfiak szereltek, fúrtak-faragtak... szóval alkottak a kezeikkel. Lett tapasztalatuk a különféle anyagokkal, formákkal, azok viselkedésével.
Aki látja ezt a bejegyzést, nézze meg ezt a videót! Minden ott kezdődik, hogy mit teszünk és engedünk a kisgyerekeinknek.
