Legelőször a manó került az ajtó elé, akit a Penny-ben vettem. Megsajnáltam, hogy a sapkáján lévő foltokat elengedte a ragasztó, és ahhoz, hogy felvarrjam mindenképpen haza kellett hoznom. Még az ebéddel is várni kellett, hogy a foltok a helyükre kerüljenek!
Aztán a KIK-ből hoztam a kis ládát, mert a Manó nagyon alacsonyan volt. Arra gondoltam, hogy a ládát majd mindenféle őszi terméssel megtöltöm. Ennek az első lépése volt, hogy az Árpád téri gesztenyefák alatt már lehet találni termést is, és magát a gesztenye héját is. Ebből hoztam haza egy marékkal. Ez kevésnek bizonyult, de gondoltam, hogy majd alakulnak a dolgok, lesznek szép levelek, termések még máshol is. És a mostani állapot végső lépése az volt, hogy tegnap varrtam két textiltököt Anyu egyik pulóverének az ujjából.
Nemrég hoztam el Anyu egyik pulcsiját otthonról, hogy az legyen majd az alapanyag. Tetszett a színe, a fonala, ami olyan buklészerű. Szívesen hordtam volna itthon, de a mérete nem stimmelt. Tudtam, hogy jó alapanyag lesz majd. És az idő eljött!
Azt éreztem, hogy ma 10 perc alatt meg kell valósítanom egy textiltököt! Ehhez az első lépés a pulóver ujjának levágása volt, majd az alsó vágott szél összehúzása és a tök betöltése hulladék vlíz és párnatöltelék keverékével, majd a másik vágott szél is összehúzásra került. Igazából túlzás lenne azt mondani, hogy varrás, de végül is volt a kezemben tű és cérna. Végül makraméfonallal körbetekerve alakítottam ki a tökre jellemző gerezdes formát. A fonalat végül masnira kötöttem, mint valamilyen levél és indamaradvány lenne, és a felső lyukba egy kis ágat szúrtam. (Még szerencse, hogy a tavaszi barkaágak még az erkélyen voltak!)
Mariannkonyha: Nosztalgia tere-fere linzer: Egy kedves ismerősöm kérésére próbáltam megidézni a régi Tere-fere vaníliás linzert (kekszet), amit gyermekkorunkban annyira szerettünk....
Őszi levelek a forma, a recept a régi vaníliás tere-fere keksz, amit Mariann megduplázott, és három részre osztva lett egy vaníliás, egy fahéjas és egy kakaós:
Régóta küzdök azzal, hogy a hallgatóim mi mindent nem tudnak. Itt most nem lexikális tudásra gondolok, hanem a valós világhoz való kapcsolódásra. Tökéletesen pötyögnek a telefonon a két hüvelykujjukkal, de a mérnöki-műszaki képességek sokkal rosszabbak, mint a pályám elején. Csak néhány probléma: mi mekkora, milyen vastag valami, belefér-e oda egy tárgy, elég-e a papírlapom hozzá..... és sorolhatnám. Csak mondogattam az érzéseimet, de nem végeztem alapos kutatómunkát, nem publikáltam róla, de ragaszkodom a 19 éves korosztálynál a papíron történő szerkesztéshez, eszközhasználathoz, a problémák felbontásához, a részlépésekre bontáshoz. Csupa "old school" dolgot csinálunk az órán. Egy év alatt láttam már fejlődést. Tudom, hogy sokaknál már későn vagyunk, de sokaknál még tudok hatni.
Miért kell ezt (ábrázoló geometriát) tanulnom? Azért, mert alapképességeket fejleszt. Az iskolán kívül soha senki nem fog ebből "vizsgáztatni", de a problémamegoldás menetét, a helyes vázolás és ábrázolás folyamatát, a pontosságot, a szem-kéz koordinációt, a monotonitástűrést életünk végéig használjuk. Nincs alapvizsga a hintázásból vagy a cipőfűző bekötéséből. De az előbbi a finommotorikát fejleszti, ami kell majd ahhoz, hogy az a masni megszülessen. Aki tud masnit kötni (akár úgy is, hogy nem néz oda), az elért egy szintet az ujjainak használatában. Régen a nők hímeztek, horgoltak, varrtak, kötöttek, a konyhában maguk gyúrták és formázták a tésztát, a férfiak szereltek, fúrtak-faragtak... szóval alkottak a kezeikkel. Lett tapasztalatuk a különféle anyagokkal, formákkal, azok viselkedésével.
Aki látja ezt a bejegyzést, nézze meg ezt a videót! Minden ott kezdődik, hogy mit teszünk és engedünk a kisgyerekeinknek.