Több, mint hat éve írtam összesítést arról, hogy milyen környezettudatos lépést vezettünk be az életünkbe. Gondoltam, hogy érdemes lenne felülvizsgálni, hogy mit tartunk be az akkori szokásainkból.
Tisztítószerek:
Akkor többnyire a Frosch termékeket használtuk. Most is ezek vannak többségben, de van néhány kényelmi szerünk, pl. a zuhanykabin tisztításához. Ha hetente kétszer használva elég lenne a Frosch ereje, de mivel nincs ennyi időm, így a vízkőlerakódások túlságosan makacsak. Teknőcék cuccaira továbbra is csak ezt használjuk, de időközben az ecetes tisztítószer nagy rajongója, Kormos a boldog nyuszimezőkre költözött. Ennek már három éve. Az az év amúgy is kemény volt, mert Anyut is elveszítettük, és ezzel lett egy második háztartásom otthon. Szép lessen elfogytak az örökölt szerek, és a saját verzióm költözött be a házba.
Mikroszálas és egyéb kendők:
Továbbra is miroszálas-rajongó vagyok. Az a készlet, amiről 6 éve írtam, lassan elhasználódik. Itt az ideje az újabb szett beszerzésének. Az egyéb kendők, törlőruhák nagy része újrahasznosított. Ez alatt azt értem, hogy olyan textilek kerülnek ebbe a sorba, amiket az eredeti funkciójukban már nem használunk. Most január elején terápiás célú monoton varrást terveztem. Erre a konyharuhák szegése tökéletes feladat. A nagyon kopott flanel ágynemű alakult át konyharuhává. Hogy lássuk a számokat: egy paplanhuzatból 16 db normál méretű kendő jön ki, egy párnahuzatból pedig 4. Ebben a sorozatban az elvékonyodott törölközők konyhai kéztörlővé váltak. A szétvágás után ezeket a lock-kal szoktam elszegni. Szeretem, ha nincs vastag szélük, és egységesebb a szélük. A gép egyenesre vágja a szélét, ha esetleg nem lettem volna elég pontos.
Egyéb textilek:
Az sk edényfogó kesztyűim eléggé elhasználódtak. Egészen pontosan megsült az anyaguk a sok hőtől, és volt olyan zsíros foltos is, amit egyeszűen nem lehetett kimosni. Már ezek is újrahasznosítottak voltak, mert korábbi textilek (Keresztanyutól hozzám vándorolt készlet, párnahuzat, foltos terítő, baldachin stb.) kaptak új funkciót. Na, ez folytatódott most is. Annyi újítás volt, hogy Anyutól származó, virágos konyharuha kelt életre új formában. Néhol foltos volt, néhol kopottabb, de a legjava most évekig kiszolgál. És a következő sorozatban az a két konyharuha kerül majd bélésként felhasználásra, amit még Nagyitól kaptam, amikor Debrecenbe jöttem tanulni. Ennek már több, mint 40 éve. (Hú, kimondani is sok!) Azóta szinte folyamatosan használatban vannak, az egyik legjobb nedvszívó és nem maszatoló anyagok, de középen már megadták magukat. De a jó részek egy pár kesztyűt ki tudnak bélelni. Ebben a szerepben ritkábban lesznek mosva, és talán kaphatnak még pár évet. Igazi túlélők, mennyi mindent megéltünk együtt!
A bevásárláshoz továbbra is saját szatyrot és zsákocskákat viszünk. Amiben romlottam, az utóbbi időben, hogy a pékárus zsákok valahogy mindig itthon maradnak. De, legalább papírzacskóba pakolok és nem a műanyag zacskókat szaporítom itthon. Annyira figyelünk és még így is sok van belőlük itthon.
Az elhasználódott ágyneműhuzatok és törölközők (ha nem kerülnek új funkcióba itthon) adományba mennek a Puli Állatvédő Egyesület számára. Nekik nagy szükségük van ezekre. Anyu szekrényeiből is és nálunk is került elő több zsáknyi, most is gyűlik a következő zsáknyi cucc.
Anyu ruháit átválogattam. Volt olyan, ami nagyon munkaruha volt, kertben vagy nagyon koszos munkához hordta. Ezek mentek a kukába. A maradék egy része használatban van, Vagy Bogi vagy én hordom. Vannak olyanok, amiket tuti megtartok, és van egy olyan kupac, amit el kellene adományozni, mert méretben vagy stílusban nem jó. Na, ez még teendő erre az évre.
Hulladékok:
Továbbra is szelektíven gyűjtünk mindent, amit csak lehet. A zöldhulladék itthon sajnos a rendes kukában landol. De otthon, a kertes háznál el kezdtünk komposztálni. Egyenlőre csak egy domb van, de alakul! Illetve Bárándon van zöldhulladék-szállítás havonta egyszer. Igazából ez kerti hulladékra van kitalálva. Jól is jön, mert nem tudnánk mit kezdeni a sok növényi réssel, ággal. Bár, készülnek majd magas ágyások raklap-magasítókból. Ehhez kell majd lebomló réteg is, az odavaló zöld rész biztosan megvan az udvaron.
Főzés, befőzés:
A befőzést továbbra is tartjuk, azt itthoni főzésben sem kell szégyenkeznünk. Az biztos, hogy hétközben nehéz betartani, mert az idő nagy úr, de a Blaháné étterem menüje még mindig kisegít. Sajnos a Himalája-gyros bezárt, de pár év kihagyás után a Meteor gyros visszaköltözött az utcába. A legújabb konyhai "játékunk" az airfryer lett, fagyasztott dolgok sütésére is, de már kész sültek, pékáruk visszamelegítésére is. Hogy ez a kényelem meglegyen Bárándon is, oda is vettünk egyet a Lidl jóvoltából.
Szóval úgy tűnik, hogy amit 2019-ben és 2015-ben írtam, az olyan vállalás volt, ami fenntartható!
+ Mozgás:
Talán ebben értem el a legnagyobb változást. 2024 végén szembesültem azzal, hogy a hajlékonyságom már nem a régi, így 2025 januárjától el kezdtem itthon tornázni. Főként a nyújtásokon volt a hangsúly. 20-30 perc naponta teljesen vállalható volt és az eredménnyel is elégedett voltam. Igazi énidő lett, néztem valami sorozatot, hallgattam podcast-ot közben. De mire lejött az ősz, rettenetesen meguntam a gyakorlataimat. Ekkor találtam rá a Riszára. Ez nagyon bejött, mert valaki megmondja, hogy mit csináljak, sosem tudom, hogy mi lesz a következő feladat vagy zene, és ez a kíváncsiság nagyon bejön. A Lendület kihívással kezdtem, ami 30+14 napos volt, ezt követte a Száncsengő, és most éppen a 100 napon Megújulás kihívásban vagyok. Ezzel párhuzamosan Bogival végigcsináltuk a Lehetek jól 21 napos gerinctorna kihívását. Egészen pontosan, ennek holnap lesz vége. De annyira szeretjük ezt a tornát, hogy gondolkozunk a folytatásban is.
Szerintem büszkék lehetünk magunkra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése