2021. január 30., szombat

Törött kosárka - újrafestve maradhat

Sok évvel ezelőtt vettünk az IKEÁ-ban egy kosársorozatot, melynek a különböző méretű tagja a lakás különböző szegleteiben kaptak helyet. A kosarak négyzetes alakúak, az előlapjuk középen alacsonyabb, és mindenféle lakkozás, kezelés nélküli vesszőkből készültek. A legkisebb a fiam szobájában tolltartóként funkcionált, majd egyszer csak eltűnt, és egy nagyobb átpakoláskor került elő, az egyik oldalán törötten, szakadtan. Eltettek a saját kacataim közé, hogy majd jó lesz még valamire. Először arra gondoltam, hogy karácsony környékén használom fel a dekoráció részeként, de valahogy nem jött az ihlet. 

Mivel mostanában előkerültek az akril festékek, ki akartam próbálni, hogy hogyan lehetne festeni egy ennyire strukturált felületet. Végül is nagyot nem hibázhatok, mert ha nem tudom megoldani, vagy nem tetszik az eredmény, akkor nem egy új tárgyat rontok el.

Az alapfesték egy elefántcsont színű akril volt, melyet vékony ecsettel próbáltam felvinni, hogy a vesszőszálak közé minél jobban bele tudjak festeni. Ez nagyjából sikerült is, de nem volt célom, hogy olyan tökéletesen fedett legyen,, mintha ilyen színű szálakból fonták volna. De így még olyan uncsi volt. És akkor volt még egy kis padlizsán metál festék , amivel antikolást akartam csinálni. Aztán találtam egy menő angolvöröset, majd napsárgát majd krómoxid zöldet. És ezekkel színekkel is tettem a felületre egy -egy kis maszatot száraz ecset technikával. Egy-egy szín után mindig volt száradási idő, és mivel a vesszők kezeletlenek voltak, nagyon gyorsan száradt minden réteg.

Sajnos itt sem készült a műveletek előtt és közben fotó, de íme a végeredmény:


Végül is nem végezte a kukában, a lyuk körül ragasztóval rögzítettem egymáshoz a szálakat. A száradás után eléggé masszív lett. Ha lesz ötletem arra, hogy milyen módon fedhetném be a lyukat, akkor még folytatom a tuningot, egyelőre így marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...