Ma vizsgáztattam egy olyan teremben, melyet egyébként eléggé szeretek, csak ritkán rakják ide az óráimat. A terem eleje, vagyis a tábla, tanári asztal, az első padok azon a helyen állnak, ahol valamikor az irodám volt. Persze a falat lebontották, egy másikat áthelyeztek, az ajtót megszüntették, szóval ment az építészeti szabás-varrás, és ta-dam a szomszédos irodákkal összevonva ma már tanterem.
Ma azonban tovább fokozta valami a nosztalgikus érzéseimet. Lecserélték a tanári asztalt. Na, persze nem újra, hanem a régiek közül egy jobbra. És ott álltam az első dolgozós asztalom előtt, melyet 24 éve az elődömtől vettem át. Nagyon furcsa érzés volt, kinyitni az ajtaját, belenézni. Persze üres volt.
Azt hittem, hogy mi már soha többé nem találkozunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése