Mivel maradt még rengeteg levendulánk, így arra gondoltunk, hogy lehetne egy újabb adag levendulaszörpöt készíteni.
Ebben a mosatni verzióban csak a lila virágokat használtuk, a recept az előző volt, de az eredmény mégis kissé más. Sokkal erőteljesebb színe lett:
A koszorú ötlete viszonylag hamar megvolt, csak megfelelő koszorúalapot nem találtam. Amit itthon elő tudtam keresni, az túlságosan kövér és nagy volt. Viszont a szörpkészítés maradékaként egy nagy köteg levendulaszár maradt, amit nem akartam kidobni. Így a zero vaste jegyében abból készült a koszorúalap. Semmi bonyolítás, csak varrócérnával tekertem körbe az egyre növő köteget, majd körré formáztam és folytattam a körbecérnázást, amíg meg nem lett a tökéletes forma:
Ezután folytattam körbetekerést, csak kisebb csokor levendulákat szorítottam az alapra. Ezzel körbeérve egy igen csinos koszorút kaptam. Itt a képen lehet viszonyítani a cérna és az olló méretéhez.
Végül egy kis masnit és egy akasztót kapott:
Miután Bogi hazahozta a levendula-rakományt, gyorsan kerestünk szörpreceptet, és egyeztettünk Erikáékkal is. Végül is a következő leírás győzött:
Cukorszirupot kell főzni a következőkből:
Ebbe kell 1 bögrényi leszedett levendulavirágot. Vigyáztunk arra, hogy minél kevesebb szárrész legyen benne. Vegyesen csipkedtük a virágokat, kétféle lila, fehér és rózsaszín is volt benne. Nagyjából koncepció nélkül, ahogy sikerült. A meleg létől még jobban átjárta a konyhát a levendula illat, a virágok azonnal elszíneződtek.
Elvileg egy napig kellett volna állni hagyni, de egyes leírások szerint elég a 12 óra is, mert ha sokáig áll a lében, akkor szappanosabb lesz az íze. Szóval reggel leszűrtem, majd 10 percig forraltam még, és tiszta üvegekbe töltöttem.
Hát, ez nem lett nagy adag, de a próba jól sikerült! Ilyen szép színűek egymás mellett a kis üvegek:
Évekkel ezelőtt találtam rá arra, hogy Tihanyban minden évben lehet menni levendulaszüretre. Akkor még Bogi kisebb volt, és nem gondoltam, hogy őt ez nagyon lázba hozná. Aztán nekem volt ekkortájt dolgom, szóval mindig halogatódott.
A család megosztott a levendulát illetően, a férjem állandóan csak a szappant emlegeti, és lehet, hogy pontosan emiatt izgat, hogy mibe lehetne becsempészni a levendula virágát. Pár éve a sárgabaracklekvár egy részébe dobtunk virágokat. Nemrég Katica kézműves szörpöt vettünk. Itt-ott lehet illatzsákokat találni a lakásban, egy levendulatő növekszik az erkélyen, négy fiatalabb a kertben. Örülök, hogy életben tudom tartani őket, de nagy termésre nem számíthatok.
Ma úgy alakult, hogy Bogi a barátnőjéékkel elment Létavértesre a levendulásba a Szedd magad! hétvége első napján. Vettek egy-egy papírtáskát a gyűjtögetéshez, aztán jól teleszedték. A képen létható mennyiség kétszeresével tért haza a lánykám:
A tervek szerint készül majd saját szörp, de valami kreatív tevékenység is várható.
Ilyen gyönyörűséges helyen jártak:
Idén időben vetettem el a retek magokat, hogy tavasszal saját termelésű finomságokat ehessünk. Régebben virágládában szokásos méretű retkek termettek. De most ekkora lett a top méret:
A tollat viszonyításként tettem oda, hogy látható legyen ez a mikroméret. Tulajdonképpen az íz ilyen kis falatokba koncentrálódott. Tőbbféle retek volt a termésben, mivel ilyen Garafarm magkeveréket vettem:
Olyan ez, mint a fine diningban a molekuláris gasztronómia. Megalkottam a molekuláris kertészet alapjait! 😁
A kolléganőkkel pár éve megleptük H-t a 40. születésnapján 40 dologgal. Az volt az első ilyen alkalom, hogy ilyen meglepetéssel készültünk, ráadásul meg is kellett szervezni, hogy tutira a helyszínen legyen és ne sejtsen semmit. Az évfordulós ajándékokat azóta beépítettük a családi ünnepekbe is.
Idén én kerültem sorra. Az éveim száma persze szaporodik, és ez így van jól, mivel sokan már nem követnek az utamon. Ennél a kerek számnál csak egy dolog jutott eszembe, hogy már nincs annyi előttem, mint amennyi mögöttem van. Nem hagyom, hogy ez az érzés hatalmába kerítsen, inkább csak úgy lenne jó élni, hogy legyen minden fontos dologra időm és energiám.
De mi is történt ma? Hát, M.-nal mindenféle beszámolós papírokat kellett (volna) kitöltenünk. Miután régóta online iskolában vagyunk, és a következő félév is így indul, kifejezetten jó ötletnek tűnt, hogy ezt személyesen oldjuk meg. És aztán végül is a lapok kitöltése elmaradt, mert M., Sz. és A. várt egy kis meglepetéssel. Volt egy sk. csokitorta is, amit M. sütött, és egy fedeles kosárban várt az 50 dolog. Minden, egyesével volt külön csomagolva, hogy nagyobb legyen az izgalom.
Ezen a képen majdnem minden tárgy látszik. Kivéve ez a fehér nyuszi:
És végül a fedeles dobozom, amit a kreatív dolgaim tárolására fogok használni:
Sok évvel ezelőtt vettünk az IKEÁ-ban egy kosársorozatot, melynek a különböző méretű tagja a lakás különböző szegleteiben kaptak helyet. A kosarak négyzetes alakúak, az előlapjuk középen alacsonyabb, és mindenféle lakkozás, kezelés nélküli vesszőkből készültek. A legkisebb a fiam szobájában tolltartóként funkcionált, majd egyszer csak eltűnt, és egy nagyobb átpakoláskor került elő, az egyik oldalán törötten, szakadtan. Eltettek a saját kacataim közé, hogy majd jó lesz még valamire. Először arra gondoltam, hogy karácsony környékén használom fel a dekoráció részeként, de valahogy nem jött az ihlet.
Mivel mostanában előkerültek az akril festékek, ki akartam próbálni, hogy hogyan lehetne festeni egy ennyire strukturált felületet. Végül is nagyot nem hibázhatok, mert ha nem tudom megoldani, vagy nem tetszik az eredmény, akkor nem egy új tárgyat rontok el.
Az alapfesték egy elefántcsont színű akril volt, melyet vékony ecsettel próbáltam felvinni, hogy a vesszőszálak közé minél jobban bele tudjak festeni. Ez nagyjából sikerült is, de nem volt célom, hogy olyan tökéletesen fedett legyen,, mintha ilyen színű szálakból fonták volna. De így még olyan uncsi volt. És akkor volt még egy kis padlizsán metál festék , amivel antikolást akartam csinálni. Aztán találtam egy menő angolvöröset, majd napsárgát majd krómoxid zöldet. És ezekkel színekkel is tettem a felületre egy -egy kis maszatot száraz ecset technikával. Egy-egy szín után mindig volt száradási idő, és mivel a vesszők kezeletlenek voltak, nagyon gyorsan száradt minden réteg.
Sajnos itt sem készült a műveletek előtt és közben fotó, de íme a végeredmény:
Végül is nem végezte a kukában, a lyuk körül ragasztóval rögzítettem egymáshoz a szálakat. A száradás után eléggé masszív lett. Ha lesz ötletem arra, hogy milyen módon fedhetném be a lyukat, akkor még folytatom a tuningot, egyelőre így marad.
