Csak a legkényesebb virágot költöztettem a házból hozzánk, a többiek hetente, 10 naponta kapnak egy kevés vizet. Úgy tűnik, hogy jól bírják ezt, mivel a házban 15 fok körüli hőmérsékletet tartunk. Ez kellemes akkor is, ha hazatérünk, nem sugározzák a falak, bútorok a hideget.
Éppen az indulás előtti locsolásnál tartottam, amikor feltűnt, hogy a korallvirág bimbókat hozott:
Emlékeztem, hogy anyu két gobelint vart ki, amit apu bekeretezett. Nem voltak nagyok, és egy időben a folyosót díszítették. Megtaláltam a műhely melletti tároló falán apu konfirmációs képével, egy tablóval és papó huszáros festményével együtt. A keret nem védte meg a porolódástól, így kibontottam belőle, és kimostam a két hímzést. Látszanak mindkét darabon a fakulás nyomai. De ettől még kedvesek, és új keretet kaptak. Sajnos az eredeti keret nem volt menthető, gondoltam, hogy a léceket megmentem belőle, De sajnos olyan helyre tettem, ahol a folyamatos beázástól fellazult vakolat és vályog ráesett, így menthetetlenül eltörtek. De a lényeg most a két gobelinen van:
Advent van. Az első anyu nélkül. Először akkor szorult el a torkom, amikor az adventi vásár nyitása előtti napokban láttam, ahogy építik vagy éppen berendezik a kis házakat. Korábban minden évben bejött anyu, hogy végigjárjuk a vásárt. Hát, ezt nélküle tesszük majd.
Ma megtaláltam ezt a koszorút, amit pár éve anyu készített, és mindig kint volt a bejárati ajtón.
A hétvégén leszedtem az utolsó (zöld) paradicsomokat, amiket még anyu nevelt és gondozott. Már volt néhány fagyos, deres reggel, főként a kisebbeket csipkedte meg a hideg. Végül is minden leszedtem, itthon tálcára raktam, hogy lássam mekkora a veszteség. Pár nap alatt kiderült, hogy az ültetvényben voltak fagymentes zugok, ahonnan a sárga koktélparadicsomok sértetlenül kerültek ki, de többséget elvesztettük. Illetve a nagyobb eredetileg pirosnak készülők pedig csak foltokban fagytak meg, a többi részük teljesen ép, lédús volt. Mivel még van savanyúságom, inkább a zöld paradicsomból készült csatnik érdekeltek. Találtam mindenféle recepteket, padlizsánnal, hagymával fokhagymával, mazsolával (?) és sokféle fűszerrel, de végül erre a receptre esett a választásom: Gerda süti
Nekem egy bő 70 dkg zöld paradicsomhoz kellett átszámolnom a hozzávalókat, melyek ilyen szép színes csoportképre álltak össze:
A biztonság kedvéért átmásolom a hozzávalókat, ha esetleg egyszer majd nem lenne meg az eredeti poszt:
Hozzávalók:
Ez poszt nem lesz hosszú. A megjelenés dátumát úgy állítottam be, hogy az a pillanat legyen, amikor az anyukám elment.
Ettől a pillanattól kezdve már soha senki nem mondja nekem azt, hogy kislányom, de már azt sem, hogy Ildikém. Akik mondták, már fentről figyelik a napjaimat, és talán súgnak majd, hogy jól döntsek.
Végtelenül szomorú vagyok.
Sikerült egy éretlen dinnyét vásárolnunk, így arra döntöttem, hogy savanyúság lesz belőle. De, hogy kísérletezzek is, a korábbi felöntőlét saját verzióra cseréltem:
A víz felét felmelegítettem, és feloldottam benne a sót, cukrot, beleöntöttem az ecetet, és beletettem a fűszereket és forrás közeléig melegítettem. Visszahűtöttem a maradék vízzel, majd a borként és náriumbenzoátot belekevertem.
Ennyi lé éppen elég lett 5 db 1,7 literes üveg felöntéséhez.
Emesével egy hirtelen jött ötletként elmentünk az első ondódi levendulaszüretre. Kifejezetten örültünk ennek a lehetőségnek, hogy nem kell nagyon messze menni a várostól, viszont mégis csodás látványban volt részünk:
Az egész ültetvény zsizsgett, méhek és egyéb beporzók szorgalmasan tették a dolgukat, pillangók szálltak virágról virágra. Egy papírzacskó 1000 Ft-ba került és ebben lehetett elvinni a zsákányt. Tépni nem lehetett, ollót, metszőollót kellett vinnünk csak.
A szedés igazi kikapcsolódás volt, lazulás a levendulaillatban egy kis beszélgetéssel.
Itthon készült belőle egy kisebb adag levendulaszörp, a többit pedig ilyen csinos csokrokba kötve szárítjuk le:
