Töklámpás a temetőben

Bár hétközben eszemben volt, végül a hétvégére mégis elfelejtettem faragható tököt venni. Így ma keltem útra abban bízva, hogy tudok szerezni. Végül a Csillag utca sarkán lévő zöldségesből hoztam kettőt is, az egyiket Papának szánva.

Mert, ki mondta, hogy nem lehet egy vigyorgó tökfejet vinni a temetőbe? És még emlékszünk Bogi nagyszerű gondolatára, Papa vicces volt, és biztosan örülne... Mivel a tök kissé sérült volt, így ehhez kellett igazítani az arcát. Bogi tervei alapján íme az eredmény a konyha asztalon:

És itt pedig beüzemelve a temetőben:

Almás-rebarbarás pitetorta

Ismét születésnapra készültünk, a fiam 26 éves lett. Mivel nem igazán szereti a hagyományos tortákat, így egy korábbi almás pitére gondoltam, annyi csavarral, hogy a töltelékbe rebarbara is került. Ha már torta, akkor legyen több rétege, így a két almás-rebarbarás réteg közé még egy tésztaréteg került. A torta legyen a szokásosnál különlegesebb látvány, így nem beborítottam egy rétegnyi tésztával, hanem a teteje őszi dekorációt kapott az alma, körte, gomba és levél formák random elhelyezésével.

A sütés során eléggé megemelkedtek a tésztarétegek és a tetején lévő formák. Kicsit aggódtam is, hogy esetleg nem lehet majd felismerni azokat a végén. De, végül is jól sikerült.

A tálalás utáni pillanat. A csipkés tortapapírtól eltekintettünk, de Bogi szép kék tányérja viszont eléggé fiússá tette a látványt.

És egy vágott verzió, hogy a rétegek is látszódjanak. Ami a legjobb volt, hogy tálaláskor még langyos volt a süti belseje, a külseje roppant, szóval igazán jól sikerült.

Ilyen volt - ilyen lett

Sok (nagyon sok) éve már, hogy a Papótól örökölt székek fehérre festve velem vannak Debrecenben. Ezidő alatt eléggé kopottak lettek, és már a fehérségüket sem szerettem. Mivel már kipróbáltam, hogy milyen a krétafestékkel dolgozni, így érett a gondolat, hogy valahogy újabb külsőt kellene kapniuk. 

A fehér székből mandulaszín alappal egy vintage stílusú széket varázsoltam. Persze a párna nem illik az új külsőhöz, de majd azt is le fogom cserélni.

Párna nélkül jobban látszik a szék eredeti formája. A mandula színű alapot több helyen visszacsiszoltam, hogy a szék története megmutatkozzon. Van ahol egészen a fáig visszabontottam a rétegeket, így látszik az eredeti sötét lakkszerű réteg és a ráfestett fehér zománc is. Ahol nem volt visszacsiszolás, ott a száraz ecset technikával utólag öregítettem a felületet.

A szék korát nem tudom pontosan megmondani. Mivel Papótól származnak, aki az én emlékeim szerint soha nem vett semmi lakberendezési tárgyat, azt gondolom, hogy 80 éves biztosan megvan. Ez reálisnak tűnik, de már sajnos senki sem tudja pontosítani. A széket új csavarokkal szereltük össze, és sokkal stabilabb, mint a nagykorúvá vált ikeás székeink.
 

Levendulaszörp v2.

Mivel maradt még rengeteg levendulánk, így arra gondoltunk, hogy lehetne egy újabb adag levendulaszörpöt készíteni. 
Ebben a mosatni verzióban csak a lila virágokat használtuk, a recept az előző volt, de az eredmény mégis kissé más. Sokkal erőteljesebb színe lett:

Levendulakoszorú

 

Íme a legújabb ajtódíszünk a mindent látó szemmel!😉
Ha már ennyi levendula került a kezem közé, akkor egy kicsit kreatívkodtam belőle.

A koszorú ötlete viszonylag hamar megvolt, csak megfelelő koszorúalapot nem találtam. Amit itthon elő tudtam keresni, az túlságosan kövér és nagy volt. Viszont a szörpkészítés maradékaként egy nagy köteg levendulaszár maradt, amit nem akartam kidobni. Így a zero vaste jegyében abból készült a koszorúalap. Semmi bonyolítás, csak varrócérnával tekertem körbe az egyre növő köteget, majd körré formáztam és folytattam a körbecérnázást, amíg meg nem lett a tökéletes forma:

Ezután folytattam körbetekerést, csak kisebb csokor levendulákat szorítottam az alapra. Ezzel körbeérve egy igen csinos koszorút kaptam. Itt a képen lehet viszonyítani a cérna és az olló méretéhez.

Végül egy kis masnit és egy akasztót kapott:

Mire végeztem, lett az előbbinél sokkal nagyobb köteg levendula száram. Mivel  most jól formázható még, újabb négy koszorúalapot "fontam" belőle.

Levendulaszörp

Miután Bogi hazahozta a levendula-rakományt, gyorsan kerestünk szörpreceptet, és egyeztettünk Erikáékkal is. Végül is a következő leírás győzött:

Cukorszirupot kell főzni a következőkből:

• 1 liter víz
• 1 kg 70 dkg cukor
• 1 citrom leve
• 1 evőkanál citromsav

Ebbe kell 1 bögrényi leszedett levendulavirágot. Vigyáztunk arra, hogy minél kevesebb szárrész legyen benne. Vegyesen csipkedtük a virágokat, kétféle lila, fehér és rózsaszín is volt benne. Nagyjából koncepció nélkül, ahogy sikerült. A meleg létől még jobban átjárta a konyhát a levendula illat, a virágok azonnal elszíneződtek.

Elvileg egy napig kellett volna állni hagyni, de egyes leírások szerint elég a 12 óra is, mert ha sokáig áll a lében, akkor szappanosabb lesz az íze. Szóval reggel leszűrtem, majd 10 percig forraltam még, és tiszta üvegekbe töltöttem. 

Hát, ez nem lett nagy adag, de a próba jól sikerült! Ilyen szép színűek egymás mellett a kis üvegek:

Folyt. köv.

Levendulaszüret

Évekkel ezelőtt találtam rá arra, hogy Tihanyban minden évben lehet menni levendulaszüretre. Akkor még Bogi kisebb volt, és nem gondoltam, hogy őt ez nagyon lázba hozná. Aztán nekem volt ekkortájt dolgom, szóval mindig halogatódott. 

A család megosztott a levendulát illetően, a férjem állandóan csak a szappant emlegeti, és lehet, hogy pontosan emiatt izgat, hogy mibe lehetne becsempészni a levendula virágát. Pár éve a sárgabaracklekvár egy részébe dobtunk virágokat. Nemrég Katica kézműves szörpöt vettünk. Itt-ott lehet illatzsákokat találni a lakásban, egy levendulatő növekszik az erkélyen, négy fiatalabb a kertben. Örülök, hogy életben tudom tartani őket, de nagy termésre nem számíthatok.

Ma úgy alakult, hogy Bogi a barátnőjéékkel elment Létavértesre a levendulásba a Szedd magad! hétvége első napján. Vettek egy-egy papírtáskát a gyűjtögetéshez, aztán jól teleszedték. A képen létható mennyiség kétszeresével tért haza a lánykám:

A tervek szerint készül majd saját szörp, de valami kreatív tevékenység is várható.

Ilyen gyönyörűséges helyen jártak:

• Létai Levendulás
• Cikk a HAON-on