Hihetetlen, hogy ez velünk történik. Nem így kellene lennie. Tegnap mindkettőnknek dolgozni kellett volna mennie. A héten utoljára, hogy várhassuk a hétvégét.
De Te már régóta nem dolgozol és nem várod a hétvégét.
Mindig azt gondoltam, hogy mi még fogunk ülni a Balaton parton, és mesélünk egymásnak, mint régen. Megvitatjuk az élet dolgait, nézzük a vizet, szól valami zene, vagy nem...
Szeretném visszatekerni az időt, hogy ezt még megvalósítsuk, de ebben a földi életben mi soha többé nem fogunk beszélgetni. Soha.
Ha még egyszer itt lennél...
Tegnap valahogy mégis együtt voltunk. Egy utolsó séta erejéig. Csak hát ez nem ugyanaz.
Így hát most már tudom, hogy hol vagy, és mindig ott leszel. Bármilyen nehéz is ez így Andinak.
Megálltam sírva nyughelyed előtt. Kegyetlenül nehéz volt. De az emlékeimben ugyanaz a 19 éves srác vagy, akivel ültünk a Balaton parton a Róna üdítőnkkel, néztük a vizet, és azt hittük, hogy minket nem érhet baj. De néha, ha éppen a Dózsavárosban járok, akkor elmegyek a sírodhoz. Remélem később könnyebb lesz majd.
Ha valahol föntről lenézhetsz, akkor remélem látni fogod, ahogy én itt a Földön öregszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése