Sohasem titkoltam, hogy mennyire nem tetszik a Párizsi Udvar építkezése. Értem én, hogy a belvárosi telkek nagyon értékesek, és minél jobban ki kell használni, de számomra teljesen idegen életteret hoztak ott létre. Megvárták, amíg a Péterfia utca védett cívisházai teljesen lepusztultak, és a védett házsor helyett védett homlokzatsor-részlet lett, mert nem védték eléggé, és nem is építették vissza. Most a tömb másik oldalát mutatom: a Hunyadi utca-Rákóczi utca sarkán álló házat.
Ezek a képek 2019 február 28-án készültek. Gyönyörűen sütött a nap és bár tetőcserepek nélkül, de a ház visszaidézte a környékbeli séták emlékét. Régebben az épület bal oldali üzlethelyisége papírboltként, a másik lovasboltként üzemelt, ahogy az a Google maps 2018. júniusi képein is látszik:
Ekkor még a szomszéd ház is állt, bár már nem lakták. Szépen megbújtak a lombok árnyékában.
Sajnos nem tudtam megörökíteni, de amikor a szomszédos épületek már nem álltak, akkor az utcáról be lehetett látni a lovasbolt mögötti udvarrészre, ahol egy fából készült tornác látszott, szorosan a ház mellé építve. Na, ekkor még jobban fájt a szívem érte. Bár ekkor még azt gondoltam, hogy ez is olyan homlokzat lesz, mint a tömb másik oldalán a védettek. Majd szépen, fehéren belekomponálják a háztömbbe. Ma már tudom, hogy nem...
A Hunyadi utcai szomszéd ház nem volt szép. Előtte volt egy kis előkert, és kerítésen minden évben kihajlottak a bokrok. Régen, amikor Pisti kicsi volt, még süncsalád is lakott bent, és kint sétáltak a fűben.
Itt pedig már bontás közben februárban. A fa már sohasem vet árnyékot a házra és udvarára.
És ma, amikor arra jártam, már ez kép fogadott:
A ház volt, nincs. Számomra megért egy bejegyzést.
RIP.
