Az egész azzal kezdődött, hogy Bogi nagyon szeretett volna egy kis szőrös állatot. Tavaly volt egy kósza próbálkozás Szaffival, a cicával, aki hamar lelépett tőlünk, először a második szomszédba, aztán még tovább is. De ahogy közeledett a karácsony, naponta többször hallgattam végig, hogy milyen nagyon jó lenne, ha a fa alatt egy olyan doboz várakozna, amin lyukak is vannak, hogy a benne lévő kisállat kapjon levegőt. Mondtam,, hogy a Jézuska nem hoz kisállatot, mert a hidegben biztosan megfázna, és az ünnepek alatt beteg állattal nem lenne egyszerű. Nos, a Jézuska azért gondolkozott a dolgon, és kis állatot nem is, de annak a házát (ketrecét) elhozta. Nagy volt az öröm, mert ha már van ház, akkor lesz bele lakó is. Tengeri malacban gondolkodtunk. Karácsony után elmentünk bevásárolni almot, tápot... És ott az egyik eladó elbizonytalanított bennünket. A nyuszi sokkal barátságosabb, igazi házi barát, szobatisztaságra szoktatható, és így valóban a simogatható kedvence lehet Boginak. Így akkor visszaraktunk mindent a polcokra, hogy átgondoljuk a dolgokat.
A gondolkodás vége az lett, hogy tegnap elmentünk nyúlnézőbe, és Kormossal tértünk haza.
Apának még vannak fenntartásai, de mindenannyiunkat levett a lábunkról ez a kis szőrpamacs:
A számomra kedves ötletek, alkotások, tevékenységek gyűjteménye, időnként egy kis nosztalgiával, visszaemlékezéssel.
2013. december 30., hétfő
2013. december 27., péntek
Papa és Tati karácsonya (2013)
Sajnos most nem készültem elő talpakkal, de azért az utolsó pillanatban készültek csokrok az ünnep jegyében.
2013. december 25., szerda
Katica-védmű
Bogi talált a lakásban egy katicát, eléggé nyugis állapotban. Csak mostanában semmilyen bogárhoz sem akar hozzáérni, nehogy megcsípje. Nem volt a közelben senki sem, aki eltette volna az útból, ezért készített egy figyelemfelhívó védművet, nehogy széttapossuk. Íme:
Aszalt gyümölcsből ajándék 2.0
A korábbi ajándék sikerén felbuzdulva Dédimamának is készítettünk egy hasonló finomságokkal teli tálat.
A dizájn pontosan ugyanaz, csak most a szilvatechnikai okok miatt kimaradt, az üres helyre is barack került.
És fontos, hogy ez a blog 100. bejegyzése! :-)
A dizájn pontosan ugyanaz, csak most a szilvatechnikai okok miatt kimaradt, az üres helyre is barack került.
És fontos, hogy ez a blog 100. bejegyzése! :-)
2013. december 23., hétfő
Mézeskalács-házikó 2.0 (2013)
Idén már építettünk egy mézeskalács-házikót, amely igencsak düledező állapotban van, így folyamodni fogunk a bontási engedélyért. :-)
De, hogy ne maradjunk házikó nélkül holnap, ma reggel hirtelen felindulásból begyúrtam egy adag tésztát. Az alkatrészekkel nem volt sok gond, mert még meg voltak az előző minták.
És délelőtt ezt alkottuk Bogival:
Hogy még téliesebb legyen, a maradék cukormázat szétkentük a tányéron, és a fenyőgyertyánk pedig ideköltözött. Így legalább gyertyatartóként is funkcionál a téli kompozíció.

2013. december 22., vasárnap
Mákos zebratorta
A gyerekeim nagy kedvence a zebratorta. És a mákot is nagyon szeretik, ezért ma reggel megleptem őket a mákos zebratortával. Az már biztos, hogy több mákkal kell csinálnom, de így is nagy sikere volt. Ennyi maradt belőle:
Vajkaramella
Nem szerettem eddig a vajkaramellát. Valami nagyon taszított benne, amit nem tudtam és most sem tudok megmondani.
Aztán olvastam ezt a bejegyzést, és napokig az járt a fejemben, hogy vajon milyen lehet. Ki kellett próbálnom, és Pisti szülinapján már kínálgattam is a vendégeket. A lényeg, hogy ez hihetetlenül omlós, nem tapad sehova a számban. Nem mondom, hogy éjjel-nappal ezt ennék, de néha kifelezetten jól esik.
Most karácsonyra is készült megy adag, de ez most valahogy nem lett olyan jó. Nagyon ragacsos, nyúlós volt frissen, most pedig puhább, mint a korábbiak. Mondjuk eltelt a készítés óta egy hét, azóta a spájzban pihent, el is felejtkeztem róla.
Részben ajándéknak szántam a kedvenc unokatesómnak, Bogi keresztanyjáéknak és az egyik óvónéninek, akinek még mindig nem adtam vissza a kölcsön kapott mesekönyvet. Ezzel próbálom kiengesztelni. :-)
A csomagolásnál pedig külön öröm volt felfedezni, hogy a kislányom az összes piros szalagomat felszecskázta 10 centis darabokra. :-(

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)