2021. január 27., szerda

Egy kis kosár megújulása

Régóta a konyhai tv mellett van egy kis kis kosár az éppen aktuális lomoknak. Ide dobom be a tollat, jegyzetfüzetet, cérnát, kisollót, szóval mindent, amitől kacattár lehetne a tv előtt. Eredetileg Bogi kapott benne egy húsvéti összeállítást zöld műfűvel, csokitojásokkal, csokinyuszival. A tartalom elfogyott, a műfű szezonális, így lomos kosárrá neveztük ki. Sajnos nem fényképeztem a teljes megújulását, amely tavaly azzal kezdődött, hogy megváltam a fülétől. Alapban fehérre volt festve, amely már zavart. Régen nagyon jó volt "terápiás" munkaként a festés, csak húzom szép lassan az ecsetet, miközben a tárgy átalakul. Nyugtató hatású a folyamat, tisztul az agyam még akkor is, ha éppen valami sorozat megy a tv-ben. Szóval a fehér kosár először elefántcsont színű lett kívülről, és belül csak a széle és még egy sor a fonásból. Akkor még azt gondoltam, hogy ki fogom bélelni mintás vászonnal vagy filc anyaggal. Másnap rám tört a pakolási láz, és átnéztem és rendszereztem a dekupázshoz felgyűlt szalvétáimat. Ekkor találtam rá egy régi kedvencemre, amelyből több gipszkép is készült. Középen volt egy levét és ezt keretezi több mintasor. A mintasor ma már nem tetszik, így csak a belső levélmotívumot használtam. Szerencsére volt elég példány, melyeket a kosár oldalára dekupázsoltam, Ilyesmit csináltam már régen is, hogy a minta alapja egyáltalán nem volt sima. (Ebben a bejegyzésben a sünis kosár.) Végül arra gondoltam, hogy a széle legyen sötétebb. Találtam Bogi festékei között egy nagyon menő padlizsán színű metál akril festéket, amely nagyon tetszett, de túl sötétnek találtam. egy kis fehérrel keverve érdekesen váltott át szürkébe. És a tuti megoldás végül az lett, hogy száraz ecset technikával kopottas (vintage) hatást értem el. Először csak a szélén. Aztán az éleken. Aztán a levelek között. És végül a belsejében is. Szóval látszik, hogy a lényeg az volt, hogy csináljak valamit, de nem volt sem tervem, sem koncepcióm, csak úgy alakult a történetünk. Íme az eredmény:

A hosszabb oldalakra 2 a rövebbbekre 1 levél került.

Ezen a képen nagyon jól látszik, hogy a kicsi kínai munkások nem tudták jól követni a téglalapos formát. Nem is a legtartósabb kosárkáról van szó, de egy darabig biztosan kiszolgál még minket.
a

2021. január 24., vasárnap

Kerek évforduló - születésnap

Nem szoktam a saját születésnapjaimról posztolni. De talán ez a kerek évforduló megérdemel ennyit. Persze nem azt fogom megmutatni, hogy kaptam toronyórát láncostól vagy milyen egzotikus utazást a családommal. Mert, hogy nem ilyeneket kaptam, nem vágytam rá és ezt tudta is a családom. 

Ilyen volt a reggelim:

Házi készítésű nankenyér, fokhagymás joghurttal, vörös pesztóval és tükörtojással. Ezt a fúziós összeállítást a gyerekeim készítették a Street Kitchen inspirációja alapján.

A nap során kiderült, hogy a kertben kinyíltak a hóvirágok. Hát, micsoda világot élünk, minden össze van kavarodva, még az időjárás is. Ezek a szegény virágok meg sem várták a tél végét! 

És végül a délutáni tortát mutatom meg, amely egy barackos túró torta volt a Kiss Virág cukrászda jóvoltából:



2021. január 4., hétfő

Japán hangulat

 Karácsonyra kaptam ezt a japán hangulatú, matcha teás puzzlet. 

Szilveszter után bontottam meg, és családi segítséggel vasárnap estére ki is raktuk. Íme a bizonyíték:


2020. december 26., szombat

Vintage Cook books

Idén is hozott a Jézuska két puzzle-t is. Az egyiket nagyon hamar kivégeztem, pontosabban összeraktam. Élvezetes volt a sokféle címlap keresgélése. Mivel belátható időn belül kirakható, így szétszedve tettem el, mert pár óra alatt bármikor újraépítem.

2020. december 20., vasárnap

Mézes kostolócsomagok

 A karácsony előtti időszakban még egy adag mézeskalács készült, melyből kóstoló csomagokat is készítettem.

Illetve előre elkészült a hókifli is, de a biztonság kedvéért elrejtettem a szekrényben, hogy az ünnepre biztosan maradjon belőle.




2020. december 7., hétfő

Adventi mézeskalácskoszorú

 Korábban voltak már hasonló megoldásaink és próbálkozásaink. Idén viszonylag korán (magunkhoz képest!), a második adventi hétvégén sütöttük meg a mézes első verzióját, és ebből készültek a mű alkatrészei is. Az idei meseváros formáit Bogi készítette és dekorálta, én csak az angyalkát díszítettem.