2013. augusztus 12., hétfő

Ajándékok az ovis ballagásra

Az ovis ballagásra nagyon készültünk. Nemcsak itthon Bogival, hanem a Pillangó csoport nagy csoportosaival is.
Itthon készültek hercegnők, illetve szívecske és virág befőttek.

Ez utóbbiak több estén át készültek, mert rengeteg figurát kellett lyukasztanunk mindenféle szép, színes maradék papírból. Nagy gyűjtögető vagyok, a szép papírokat nem szeretem kidobni, mert hátha jó lesz még valamire. Most ezek egy részét dolgoztuk fel. A sok virágot és szívecskét kimosott joghurtos flakonba töltöttük, felcímkéztük, és az óvó nénik kapták, hogy a kisebbekkel felhasználhassák.


A Pillangó csoportból idén csak nyolcan ballagtak. A szülők többsége támogatta, hogy ne csak vásárolt ajándékkal búcsúzzunk az óvó néniktől és a dadus nénitől, hanem legyen valami a gyerekek közreműködésével.
Egy másik anyukával itt és itt nézelődtünk, és végül megalkottuk a saját verziónkat. A sima fehér pólókat a Decathlonban vettük, a kreatív boltban pedig Pentart textilfestéket, amely száradás után vasalással rögzíthető. Csak alapszíneket választottunk, mert ezek jól keverhetők. Az igazságosság kedvéért sorsolással döntöttük el, hogy ki hányadiknak és milyen színnel tenyerelhet a pólóra. A gyerekekre nagyon büszkék voltunk, mert nem volt vita, türelmesen kivárták a sorukat. Ami még ennél is fontosabb volt, hogy több, mint egy hétig nem árulták el, hogy mi készült! 
Íme a frissen festett pólók a mosdó padlóján:

Végső simításként itthon felkerültek a nevek a tenyérlenyomatok mellé. Ezeket itthon vasalós papírra nyomattuk, a férjem pedig volt olyan türelmes, hogy egyesével kivagdosta. :-)



Mindegyik minta egy picit más lett attól, hogy hogyan sikerültek a lenyomatok.
Köszönjük a közreműködést Pannának, Ákosnak, Marcinak, Boginak, Mírának, Kírának, Sárinak és Sacának! :-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...