A sötétben...

Egy nappal korábban mentünk abba a temetőbe, és még nem voltak kint az út melletti fáklyák. De  a sírokon már pislákoltak a fények. A telefon lámpáját bekapcsoltuk, bár az utat anélkül is tudom.

Ez egy öt-hat éves parcella, a síremlékek modernek, van közöttük kifejezetten ötletes, ízléses is. Mi a nagy műmárvány emlékművek között egy apróbb sírhoz készültünk. A nagybátyám sírjához. Azt gondoltam, hogy valószínűleg én leszek az első, de mégis szíven ütött, hogy a selyemvirágok között burjánzott a gaz. Persze nem ért derékig, a sötétben olyannak tűnt, mintha valami talajtakaró növényként ültették volna.
Pisti kérdése: Ő volt a család fekete báránya, hogy senki sem jár ide?


Hát az talán nem, bár az igaz, hogy nehezen viselte  a kötöttségeket. Egyébként egy nagyon ügyes ember volt, mai szóhasználatban a nagyon kreatív jelzővel illetnék. Mindig szerelt, emlékszem egyszer egy Moszkvics kasznit vett, és mindenféle alkatrészekből összerakott bele egy autót. Még le is vizsgáztatta, és járt is vele. De ő volt a fő kivitelezője a házunk központi fűtésének is. Szeretett bográcsban főzni, a szalonnasütések hangadója volt, nála ettem először mángoldot, rebarbarát. Ő hitt benne, hogy elég ügyes vagyok ahhoz, meg ne álljak a miniszterelnöki székig. :-)
Kedves nagy Laci! Azt kell mondanom, hogy ehhez én kicsi vagyok, és nem is szeretném. Az én világom egészen más, de azt ígérhetem, hogy évente egyszer elmegyek Hozzád, viszek virágot, mécsest, év közben pedig gondolok Rád. Most mindenesetre borostyánt is dugtam a földbe, hogy hátha megfakad, és elnyomja azt a gazt.